Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság 7,2 százalékkal csökkent szeptemberben az ipari termelés
No menu items!

7,2 százalékkal csökkent szeptemberben az ipari termelés

A kép illusztráció. Forrás: Bigstock

024 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,2, munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A jelentés szerint a feldolgozóipari alágak közül kettőben – az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában, valamint a fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenységben – nőtt, tizenegyben visszaesett a termelés.

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 augusztusához viszonyítva 0,7 százalékkal mérséklődött.

Az ipari export volumene 5,0 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 33 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 11,3, a 14 százalékos súlyú villamos berendezés gyártásáé 5,6 százalékkal esett vissza.

Az ipar belföldi értékesítése 2,9, a feldolgozóiparé 6,4 százalékkal kisebb volt az előző év azonos hónapjában mértnél, közölte a KSH.

Az iparon belül döntő (96 százalékos) súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 8,3, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 2,2 százalékkal csökkent, ugyanakkor a csekély súlyú bányászat kibocsátása 29 százalékkal nőtt.

A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 27 százalékát képviselő járműgyártás volumene 11,4 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártása 14,8, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 8,5 százalékkal csökkent.

A 10 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása 10,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 11,6, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásáé 8,6 százalékkal csökkent.

A feldolgozóipari termelés 9,7 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 9,2 százalékkal kisebb volt a 2023. szeptemberinél. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 21, az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 11,0 százalékkal visszaesett.

A feldolgozóiparból 14 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 0,7 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest, mind a hazai, mind a külpiaci eladások bővülésének köszönhetően.

A legnagyobb (21 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 10,5 százalékkal növekedett az előző év szeptemberéhez viszonyítva.

Hat alágazatban nőtt még a termelés, 5,8 és 38 százalék közötti mértékben, a legerőteljesebben a halfeldolgozás, -tartósításban, a legkevésbé a pékáru, tésztafélék gyártásában.

A többi négy alágazatban 2,4 és 25 százalék közötti mértékben csökkent a kibocsátás, a leginkább a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításban – részletezte a KSH.

A jelentés kitért arra is, hogy két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 0,5, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 6,9 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.

Négyhavi növekedés után a 4,9 százalékos súlyt adó vegyi anyag, termék gyártása 6,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, jórészt a jelentős súlyt képviselő műanyagalapanyag-gyártás visszaesése miatt.

Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 27 százalékkal a kisebb súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás kibocsátása esett vissza, mindkét értékesítési irányban csökkentek az eladások.

Az adatok szerint az ipari termelés csak Észak-Alföldön nőtt (0,6 százalékkal), a többi régióban 3,7 és 15,8 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltak, a legnagyobb mértékűt Pest régióban.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 3,1 százalékkal csökkent 2023 szeptemberéhez mérten. Az új belföldi rendelések 10,9, az új exportrendelések 1,9 százalékkal mérséklődtek. Az összes rendelésállomány szeptember végén 23 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Január-szeptemberben az ipari termelés 4,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az összes értékesítés 62 százalékát adó külpiaci eladások volumene 4,8, a 38 százalékot képviselő hazai értékesítésé 2,9 százalékkal mérséklődött.

Az év első kilenc hónapjában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben, 12,3 százalékkal a villamos berendezés gyártásában.

A legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása 7,9 százalékkal csökkent. Három alágban nőtt a termelés volumene, 0,7 és 4,9 százalék közötti mértékben, a leginkább az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában – közölte a KSH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás