Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számít az elemző
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számít az elemző

Iránykeresés jöhet a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán kifejtette: a csütörtöki kereskedésben az OTP emelkedésének köszönhetően feljebb tudott kerülni a BUX, de továbbra sem egyértelmű a nemzetközi befektetői hangulat iránya.

A vezető részvények közül az OTP grafikonján 16 500 forintnál húzódik fontos rövid távú támasz, míg 17 025 forintnál ellenállási szint. A Mol árfolyamában 2450 forintnál található ellenállás és 2350 forintnál támasz.

A Richter jegyzése a 8 ezer forintos szint felett tudott maradni, ez továbbra is fontos támaszt jelent, ellenállás pedig 8400 forintnál található. A Magyar Telekom árfolyama a 420 forintos szint alá esett, ha ez meghatározó lesz, folytatódhat a csökkenés a 410 forintos szint irányába – jelezte a szakértő.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 269,94 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 48 795,68 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,83 százalékkal 2394 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 265 forinttal, 1,61 százalékkal 16 765 forintra erősödött, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 419 forintra gyengült, forgalma 54,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,37 százalékkal 8185 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.