Kezdőlap Tőzsde BÉT - Szerény emelkedést vár az elemző
No menu items!

BÉT – Szerény emelkedést vár az elemző

Pénteken is mérsékelt emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) nyitáskor az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.

Józsa Bence elmondta: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 17 ezer forintnál látható ellenállás, míg a támasz 16 500 forintnál van. A Mol csütörtökön a 2400 forintos támaszon zárt, amennyiben sikerül innen felpattannia, akkor haladhat tovább a 2450 forintos ellenállásig, míg negatív korrekció esetén a 2340-2350 forintos támasz foghatja meg a jegyzést.

A Richter árfolyama lefelé csordogált az előző kereskedési napon, így egyre közelebb van a 8 ezer forintos támaszhoz. A Magyar Telekomnak a 420 és 430 forintos szintek lehetnek meghatározóak.

Csütörtökön a nemzetközi tőzsdéken uralkodó jó hangulat ellenére a BUX minimális, 13,92 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 48 610,40 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2400 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,54 százalékkal 16 670 forintra erősödött, a forgalom 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 424 forintra esett, forgalma 88,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,10 százalékkal 8100 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő