Kezdőlap Tudomány A neandervölgyi ember és a homo sapiens párhuzamosan élt - izraeli lelet...

A neandervölgyi ember és a homo sapiens párhuzamosan élt – izraeli lelet bizonyítja

Homo Neser-Ramla néven új előemberfajtát azonosítottak Izraelben talált csontmaradványok alapján a Tel-Aviv-i Egyetem és a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói.

Ramla nevű város közelében folytatott ásatásokon talált csont- és koponyamaradványokból határozták meg az új ősi előemberfélét, amelynek tagjai több százezer évig éltek a térségben, és számos további terület felé szóródtak szét Spanyolországtól Kelet-Ázsiáig.

A Science című tudományos folyóiratban két tanulmányt tettek közzé, amelyek egyike meghatározza a Neser-Ramla csoportot, a másik pedig a csontok körül talált anyagi kultúrával, kőeszközökkel foglalkozik. Az írások új megvilágításba helyezik az ember őstörténetét, és választ kínálnak több eddig feloldhatatlannak tűnő ellentmondásra.

A Homo Neser-Ramla képviselői több korábbi lelet alapján már 400 000 évvel ezelőtt megjelenhettek a Közel-Keleten, és egészen 130 000 évvel ezelőttig nem csak itt éltek, hanem más populációk forrásaként is szolgáltak.

A Neser Ramla Homo maradványai – Izraelben találtak, és azonosítottak egy új emberi csoportot. Kép/Fotó/Forrás/Profimedia

Az izraeli szakemberek úgy vélik, hogy felfedezésük megválaszolja az Európában évezredek óta meghatározó emberi csoport, a neandervölgyiek eredetének kérdéseit, és rávilágít az emberi fajok különböző csoportjai közötti genetikus átfedésekre. A tanulmány szerint újra kell definiálni az elő- és ősemberi csoportokat, és az eddig sehová be nem sorolt leletek egy része is a “Neser-Ramla” csoportba tartozik. A vizsgálat alapjául szolgáló csontokat körülbelül tíz évvel ezelőtt fedezték fel a Ben Gurion repülőtértől nem messze található Neser Ramla gyárkomplexum mellett egy új kőbánya építésekor.

A mély ásatási üregben számos emberek által használt kovakövet,  állatcsontot, valamint emberi csontokat, két koponyacsontot és két foggal egy szinte teljes állcsontot tártak fel. Ezeket a csontok körülbelül 130 ezer évesek, s vizsgálatuk évekig tartott, amelynek során összehasonlították azokat az Izraelben és a világ más részein talált emberi csontokkal.

Az antropológusok úgy vélik, hogy rábukkantak az évek óta keresett “hiányzó csoportra“, amelynek fennmaradt maradványait eddig a modern ember vagy a korai neandervölgyi ember leletei közé sorolták.

A korai embereknek nagyon nagy a foga, és nem volt álluk, a neandervölgyiek ősei lehettek Kép/Forrás/Reuter

Eddig nem értették, hogy miként találhattak a több mint százezer évvel ezelőtt Európában élt neandervölgyiek génjei között homo sapiens géneket, miközben ez utóbbi csak 45 ezer évvel ezelőtt jelent meg Európában. A homo Neser-Ramla és a homo sapiensek közötti keveredés és ezeknek az embereknek a vándorlása viszont lehetővé tette a modern emberi gének eljuttatását Európába.

Eddig azt sem értették, miként jelenhettek meg újra és újra Európában a neandervölgyiek, miután többször is kipusztultak a jégkorszakok miatt. Az izraeli kutatók magyarázata szerint Neser-Ramla a neandervölgyiek őshazája lehetett és Európába vándoroltak, amikor az éghajlat ezt megengedte.

Eddig az a klasszikus elképzelés uralkodott, miszerint Európában neandervölgyiek, Afrikában pedig homo sapiensek éltek, középen pedig vákuum volt. De az új felfedezés megteremti a kapcsolatot a két korai ember között, és megmagyarázza a genetikai átfedéseket is.

A tanulmányok szerint a térség különböző embercsoportjai hosszú ideig párhuzamosan léteztek egymás mellett egymás kiszorítása nélkül, sőt, az ásatás során felfedezett kovakőeszközök elemzéséből kiderült, hogy a Neser-Ramla és a homo sapiens csoportok információt cseréltek a kovakövek megmunkálásáról. Vagyis nem csak genetikai, hanem közeli kulturális kapcsolatban is álltak egymással.

“200 ezer éve homo sapiensek érkeztek a térségbe, ahol a Neser-Ramla emberekkel találkoztak. Több tízezer éven át egymás mellett éltek, és kicserélték tudásukat” – elemezte a helyzetet a Háárec című lapnak a kutatást vezető Izrael Herskovics professzor.

A 2010-2011-ben folytatott munkálatokon 12 méter mélységben kőeszközök kerültek elő, amelyek miatt a helyszínre hívták a régészeket, akik 60 ezer ősi kőeszközt és több ezer csontmaradványt találtak csodálatos épségben az agyagos talajban.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.