Kezdőlap Világgazdaság Csillagászati vagyonon ülnek a dollármilliomosok
No menu items!

Csillagászati vagyonon ülnek a dollármilliomosok

A világ dollármilliomosainak összesített vagyona tavaly 7,6 százalékkal, 79,6 ezer milliárd dollárra nőtt – jelentette a Capgemini pénzügyi tanácsadó cég.

A World Wealth Report szerint a legalább egymillió dollár befektetéssel rendelkező magánszemélyek száma 6,3 százalékkal, 20,8 millióra emelkedett tavaly.

A jelentés összeállítói szerint a vagyon nagyságának növekedése és a milliomosok számának alakulása alapján öt év után ismét Észak-Amerika került az első helyre, a második helyre szorítva vissza az ázsiai és csendes-óceáni térséget.

Észak-Amerikában a vagyonosok száma 10,7 százalékkal, 7 millióra nőtt, összvagyonuk pedig 11,9 százalékkal, 24,3 ezer milliárd dollárra ugrott. Ázsiában és a csendes-óceáni térségben a vagyonosok száma 5,8 százalékkal, 6,9 millióra, vagyonuk 8,4 százalékkal, 24 ezer milliárd dollárra emelkedett.

A milliomosok száma Európában 2,8 százalékkal, 5,4 millióra, Afrikában 2,7 százalékkal, 200 ezerre, a Közel-Keleten 6,8 százalékkal, 800 ezerre nőtt, Latin-Amerikában ugyanakkor 4 százalékkal, 600 ezerre csökkent.

Európában a milliomosok vagyona 4,5 százalékkal, 17,5 ezer milliárd dollárra, Afrikában 3,8 százalékkal, 1,7 ezer milliárd dollárra, a Közel-Keleten 10,7 százalékkal, 3,2 ezer milliárd dollárra, Latin-Amerikában pedig 0,5 százalékkal, 8,8 ezer milliárd dollárra nőtt.

Az Egyesült Államokban élt a legtöbb milliomos, számuk egy év alatt 11,3 százalékkal, 6,575 millióra emelkedett.

A listán Japán következett, ahol a milliomosok száma 6,2 százalékkal 3,537 millióra nőtt, majd Németország következett, 1,535 millió milliomossal (+6,9 százalék) és Kína 1,461 milliomossal (+11 százalék).

Erre a négy országra esett a világ milliomosainak a 62,9 százaléka, ami növekedés a 2019. évi 61,6 százalékhoz képest.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Stefan Rådström: a szállodaigazgató, aki építész helyett a személyre szabott élmények mérnöke lett

– A szállodai karrierem a véletlen műve. Építészmérnöknek tanultam....

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Hírek

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.