Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Nagy-Britannia. Lélektani határnál az államadósság
No menu items!

Nagy-Britannia. Lélektani határnál az államadósság

Száz százalék közvetlen közelébe emelkedett a GDP-hez mért brit államadósság-ráta: a mutató hat évtizede nem mért csúcson jár – közölte a brit statisztikai hivatal.

Az ONS havi összegzésében kimutatta, hogy június végén a nettó államadósság-állomány 2218,2 milliárd font (924 ezer milliárd forint) volt. Ez 99,7 százalékos GDP-arányos nettó államadósság-rátának felel meg.

Az ONS visszatekintő adatsora szerint a brit közszféra nettó adósságrátája a hazai össztermék arányában mérve legutóbb 1961 márciusában volt ennél magasabb: akkor 102,5 százalékos nettó államadósság-rátát mértek.

A közfinanszírozási szektor nettó piaci hiteligénye – az állami bankrészesedések finanszírozási igénye nélkül számolva – júniusban 22,8 milliárd font (9500 milliárd forint) volt.

A statisztikai hivatal kiemelte: ez volt a második legnagyobb összegű júniusi kormányzati hitelfelvétel 1993 óta, amikor megkezdődtek a közfinanszírozás havi nettó hiteligényéről szóló rendszeres adatközlések.

Az ONS hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a múlt hónapban felvett állami hitelek összege 5,5 milliárd fonttal alacsonyabb volt, mint tavaly júniusban, a koronavírus-járvány megfékezését célzó, 2020 márciusának végén elrendelt  országos zárlat utáni harmadik teljes hónapban.

Az ONS felülvizsgált számításai szerint a hazai össztermékhez mért államháztartási hiány az idén márciusban véget ért 2020-2021-es pénzügyi év egészében 14,2 százalék volt.

A statisztikai hivatal ezt az adatot minimális mértékben, 0,1 százalékponttal lefelé módosította, de az elmúlt pénzügyi év deficitje is rekord a második világháború óta eltelt időszakban: ennél magasabb tizenkét havi GDP-arányos közfinanszírozási hiányt legutóbb az 1945-1946-os pénzügyi év végén mértek, amikor a hazai össztermék 15,2 százalékának felelt meg az államháztartási deficit.

Az elemzői közösség derűlátó előrejelzéseket tart érvényben a további brit államháztartási folyamatokra.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, amely nemrégiben stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló addigi negatívról Nagy-Britannia “AA mínusz” szintű államadós-osztályzatának kilátását, a döntéshez fűzött indoklásában kiemelte: várakozása szerint a GDP-arányos brit államháztartási hiány az idén 10,7 százalékra csökken.

A Fitch az általa addig valószínűsített 5 százalékról 6,6 százalékra javította a brit hazai össztermék reálértéken számolt idei növekedési ütemére szóló előrejelzését.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...