Kezdőlap Edukáció A világjáró magyar szakértők tanúsítása az útlevél a fogyasztókhoz
No menu items!

A világjáró magyar szakértők tanúsítása az útlevél a fogyasztókhoz

Ötvennyolc országba utaztak tavaly, a világ egyik legmagasabban jegyzett, minőségtanúsítással foglalkozó cége, a TÜV Rheinland, magyarországi leányvállalatának szakemberei. Novák Miklós ügyvezető igazgató és régiós vezető szerint a fiatalok számára az utazás mellett a megbecsülés és a folyamatos fejlődési lehetőség miatt is vonzó a TÜV.

Novák Miklós

Kínától az USA-ig, Ausztráliától-Brazíliáig, 58 országba utaztak tavaly a legkülönfélébb eszközök, gyártási folyamatok minőségtanúsítására a TÜV Rheinland InterCert Kft szakemberei. A nemzetközi anyavállalat által kínált karrierlehetőségre jó példa, hogy a társaság vezetője, Novák Miklós a közelmúltban újabb kinevezést kapott. Magyarországi ügyvezető igazgatói pozíciója mellett, a rendszertanúsítási üzletág kilenc országra kiterjedő közép és kelet-európai régiós vezetőjének is kinevezték.

Novák Miklós szerint a TÜV attól különleges hely, hogy az egyhangúnak tűnő laboratóriumi vizsgálatok helyett olyan folyamat és minőség auditálásokat végeznek, amelyek szinte mindegyike más tudást igénylő, új típusú feladatot jelent. Ráadásul a bevizsgálásra nemcsak a budapesti laborokban kerül sor, hanem a megrendelők igényeinek megfelelően, a világ legkülönbözőbb pontjain is auditálnak a TÜV szakértői.

– Nálunk nem csak minden nap, hanem minden munka is más – magyarázza. – A termékek, szabványok sokaságának köszönhetően mindig új feladatokat kell kollégáinknak, mérnökeinknek megoldani. Ezért mondom, hogy véleményem szerint a TÜV Rheinland a legizgalmasabb és legérdekesebb munkahely.

És szerencsére azok is látják ezt, akikkel együtt dolgozunk. Mert valljuk be őszintén, kevés olyan munkahely van, ahol multi környezetben, kellő anyagi megbecsülés mellett, a világot körbeutazva, mindig változatos és új feladatok várnak valakire. Beszélhetünk olajkútról, kamionokról, elektromos autóktól, telefongyártókról. Vagy említhetjük a tűzijáték gyárakat,  a napelemeket, a vasúti kocsik biztonságát, a TÜV Rheinland InterCert kft. munkatársai a világ bármely pontján több, mint húszezer(!) különféle vizsgálatot tudnak elvégezni a minőségi tanúsítás kapcsán.

Fotó: Fáth Péter

A magyarországi TÜV leányvállalat különlegessége az is, hogy több, mint egy kft: a kölni központú TÜV globális hálózatán belül Európa 5. legnagyobb tudásközpontjának számít. Ennek megfelelően, Budapesten közel 70 szakmai laboratórium működik, miközben 200 munkatársa, mind az egyes szakterületek megbecsült szakértőinek számít, akiknek tudásában, precizitásában a világ minden pontján megbíznak. Ezért lehetséges, hogy a szervezet száz – mély szakmai tudással és nyelvismerettel rendelkező – mérnökének többsége folyamatosan a világ legkülönbözőbb pontján dolgozik kiküldetésben.

– Azt szoktam mondani: a TÜV a SZEM, a TESTŐR és az AJÁNLÓLEVÉL – fejti ki Novák Miklós. – A SZEM: mert a megbízók és a hatóságok szemszögéből vizsgálja azt, hogy minden termék, szolgáltatás – legyen szó játszótérről, vagy éppen karácsonyfaizzóról, netán légzsákról, bútorról, barkácskészülékekről -, megfelel-e az előírt biztonsági szabványoknak? A TÜV a fogyasztók szemszögéből a TESTŐR is, mert a szabványok szigorú betartatásával és annak ellenőrzésével, kellő szakértelemmel gondoskodik a felhasználók biztonságáról. AJÁNLÓLEVÉL pedig azért, mert ha a gyártó termékei elnyerik a legmagasabb minőségi megfelelésnek számító TÜV védjegyét –akkor az a kereslet növekedésében is megnyilvánuló, komoly bizalmat ébreszt a piacon.

A cégvezető szerint a TÜV nemcsak a jelen és a jövő technológiáit vizsgálja, hanem fiatalos szemléletű és egyben a jövőbe is tekint. Ezért is fogadják örömmel azokat a fiatal szakembereket is, akik számára – tapasztalataik szerint – hosszú távon is vonzó az új kihívásokat tartogató, a szakmai előbbre lépés lehetősége mellett a nagyvilág megismerését is biztosítja a TÜV Rheinland InterCert Kft..

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Lakásvásárlás önerő nélkül – nem könnyű, de lehetséges

Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.
Hirdetés

Hírek

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.