Kezdőlap Cégvilág Richter: árbevételi rekordot hozott a második negyedév

Richter: árbevételi rekordot hozott a második negyedév

Orbán Gábor. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Öt százalék körüli csoport szintű árbevétel-növekedést vár euróban kifejezve a Richter Gedeon Nyrt. az idén – mondta Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója a féléves eredményeket értékelve.

Hozzátette: a kiemelt termékekkel kapcsolatos várakozásuk sem változott az előző negyedévhez képest. A gyógyszergyártás bevételeinek növekedése alulról súrolhatja az 5 százalékot idén, a nagy- és kiskereskedelem árbevétele ezt meghaladóan nőhet a várakozásaik szerint.

Kiemelte: rekordot jelent a második negyedéves árbevétel, amely 13,6 százalékkal nőtt, és 155,9 milliárd forint lett.

A vezérigazgató beszélt arról is: nem feltételezik a várakozásaikban, hogy a járvány újabb hulláma bekövetkezik. Hozzátette, hogy a Richter szervezett oltási kampányokat, amit folytatni tervez, a cégen belül az átoltottság 80 százalék feletti Magyarországon. A vezérigazgató mindenkit arra buzdított, hogy aki nem tette meg, oltassa be magát.

Az első fél évben közel 300 milliárd forint árbevételt ért el a vállalat, 6,5 százalékos növekedéssel. A gyógyszergyártási szegmens a konszolidált árbevétel több mint 80 százalékát teszi ki. Számos lépést tettek a magas hozzáadott értékű portfólió elérése érdekében, a kiemelt termékek döntő többségének árbevétele emelkedett.

Orbán Gábor az első fél év kiemelt eredményei között említette, hogy az Európai Bizottság elfogadta a Drovelis, egy új, kombinált fogamzásgátló törzskönyvezési kérelmét, ami minden uniós tagállamra érvényes. Júliusban a Ryeqo új, méhmióma elleni készítmény törzskönyvezési kérelmét is elfogadták, így az is minden uniós tagállamban forgalmazható.

Felidézte azt is: június végén a Richter eladta a moldáviai nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet bonyolító érdekeltségét.

Az idén 120 éves cég végrehajtotta az első sikeres kötvénykibocsátását is, ennek során 70,2 milliárd forint értékben vontak be forrást a tőkepiacon – mondta. A kibocsátás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában (Nkp) valósult meg.

Az árbevételre kedvezően hatott az amerikai piacon a Vraylar értékesítéséhez kapcsolódó bevétel jelentős növekedése, a nyugat-európai piacon a Bemfola és a Terrosa növekvő árbevétele. Az orális fogamzásgátlók forgalma emelkedett Latin-Amerikában is – fejtette ki a vezérigazgató. Kedvezőtlennek nevezte ugyanakkor, hogy Kelet-Európában a szezonális termékekből alacsony forgalmat értek el, és az orosz gyártók értékesítése emelkedett volumenben a külföldi gyógyszercégek – közöttük a Richter – rovására.

Azt is elmondta, hogy a kutatás-fejlesztési (k+f) költségek arányaiban és tömegében is emelkedtek, az árbevételhez viszonyított arányuk 10,6 százalék.

Kitért arra, hogy az építőipari nyersanyagok árának emelkedését  a saját üzletmenetükben is tapasztalták, fejleszteni kellett a beszállítói kapcsolatokat is a járvány hatására.

A Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége a második negyedévben felülmúlta az elemzői várakozásokat: a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 28,6 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 11,1 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál, árbevétele pedig 13,6 százalékos emelkedéssel 155,9 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közölt gyorsjelentés szerint.

A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9320 forint, a legalacsonyabb 6280 forint volt. Kedden délelőtt 0,84 százalékkal 8415 forintra nőtt az árfolyama.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.