Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Felülteljesítő volt a magyar piac - emelkedett a részvényindex
No menu items!

Felülteljesítő volt a magyar piac – emelkedett a részvényindex

A részvényindex a Budapesti Értéktőzsdén 662,25 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 52 288,87 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 17,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Az OTP a zárásban új történelmi rekordot ért el 18 000 forinton.

Török Lajos

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a budapesti tőzsde jelentősen felülteljesített az európai társaihoz képest.

Kiemelte, hogy a kedden nyilvánosságra hozott pozitív magyar GDP-adat továbbra is támogatja a növekedést a tőzsdén, emellett kedvezően hatott a szerdán közzétett eurózónás inflációs adat is, amely alacsonyabban alakult az elemzői várakozásnál.

Egyéni vállalati hírek nem érkeztek viszont az OTP továbbra is jelentősen növekedett kiemelkedő forgalomban, a Richter is relatíve jól teljesített átlag feletti forgalomban – tette hozzá a vezető elemző.

A vezető részvények – részvényindex

A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2408 forintra gyengült, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 2,74 százalékkal 18 000 forintra erősödött – ami új történelmi maximum -, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,93 százalékkal 434 forintra nőtt, forgalma pedig 59,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,55 százalékkal 9075 forintra emelkedett, így a részvények forgalma 4,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4027,31 ponton zárt szerdán, ez 14 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.