Kezdőlap Gazdaság Júniusban 3,5 százalékkal nőtt az átlagkereset
No menu items!

Júniusban 3,5 százalékkal nőtt az átlagkereset

Júniusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagoskereset egyaránt 3,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 3,1 százalékkal emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az átlagkereset

emelkedése jelentősen elmaradt az előző hónapokban mérttől. A növekedés ütemét erőteljesen visszafogta a tavaly júniusban az egészségügyben kiosztott rendkívüli 500 ezer forintos juttatás. Ez jelentősen megemelte az az akkori átlagkeresetet.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 436 300 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 447 300 forint volt és 3,1 százalékkal nőtt.

Az 5,3 százalékos júniusi inflációval számolva a reálkeresetek 1,7 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusiaktól.

A prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélkül számított júniusi rendszeres bruttó átlagkereset 404 200 forintra becsülhető, 7,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A bruttó átlagkereset a vállalkozások körében 445 900 forint volt. Éppen 6,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, a költségvetésben pedig 417 800 forint, ami 4,0 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.

A munkáltatók

teljes körére, azaz ötnél kevesebb munkavállalóval működő vállalkozásokat is figyelembe véve a bruttó átlagkereset 423 600 forint volt júniusban. Ez 3,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A medián bruttó kereset -, amelynél ugyanannyian kerestek többet, mint ahányan kevesebbet – 7,4 százalékkal emelkedett. 335 800 forintra. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 343 ezer forint volt és 7,2 százalékos növekedést mutat.

A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél alkalmazottak száma a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 13,5 százalékkal, 329 ezerrel nőtt tavaly június óta.

Az idei első fél évben a bruttó és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 8,4 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év azonos időszakában. 428 200 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 284 800 Ft volt. A kedvezményeket is figyelembe véve 293 300 forintot ért el.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli rendszeres bruttó átlagkereset 397 500 forintra becsülhető, 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 4,0 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,2 százalékos növekedése mellett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás