Egyre több nyugati kormány írja jogszabályba, hogy a cégeknek társadalmi célokat is követniük kell. Topmenedzserek sokasága támogatja a szemléletváltás. Szavakban. Mégsem e szerint cselekednek. A kritikusok szerint a társadalmi célok kitűzése és a cselekvés azok elérése érdekében a demokratikusan választott kormányok joga és kötelessége.
A szavakat nem követik tettek
A világ egyik legnagyobb élelmiszerkonszernje, a Danone 2020. januári közgyűlése elsöprő többséggel fogadott el egy irányelvet ’Vállalat társadalmi misszióval’ címmel. Ezzel az első tőzsdei cégként tett eleget a francia Gazdasági és Pénzügyminisztérium ’Akcióterv a növekedésért és a vállalatok átalakításáért’ elnevezésű rendeletének. Bruno Le Maire, a szakminiszter által többször korszakos jelentőségűnek nevezett iránymutatás szerint a gazdasági szereplőknek a jövőben társadalmi célokat is követniük kellene, mint például az egészség- és a környezet védelme, valamint az erőforrások felelős felhasználása.
A Danone lesz az első tőzsdén jegyzett társaság, amely 2019 -ben elfogadta a francia jog által létrehozott „Entreprise à Mission” modellt (…) hogy felügyelje környezetvédelmi, társadalmi és társadalmi céljainak előrehaladását.
A Danone cégcsoport vezetője, Emmanuel Faber, akit a sajtó rendszeresen az ’emberközpontú és környezettudatos cégvezető’ eposzi jelzőivel illet, akkor vált sztárrá, amikor 2019-ben lemondott a cégének évi 1,2 millió euróba kerülő neki járó privát nyugdíjbiztosításáról. Reputációja tovább növekedett, amikor kiderült, hogy irodájában függ a világhírű fotográfus, Lee Jeffries egy hajléktalanról készült alkotása függ. Majd, amikor a világcég részvényesei előtt 2020 nyarán
bejelentette, hogy ’emberközpontú és a környezetvédelmet szem előtt tartó’ konszerné átalakítja a Danone-t.
Így nagy volt a meglepetés, amikor 5 hónappal később 2.000, köztük 500 franciaországi álláshely felszámolását jelentette be a világcég, az 1919 óta tartó cégtörténet legnagyobb elbocsátási hullámát. A kiváltó ok a Danone részvényárfolyamának folyamatos esése volt a megelőző hónapokban. A pandémia nem játszhatott benne szerepet, az ugyanis még növelte is az élelmiszerkonszern bevételét. „Én se tudok azon változtatni, hogy a profit alapvető fontosságú egy vállalat számára” – magyarázta a döntést Faber.
Mások se jobbak
„Tegyünk többet a társadalomért!” – hívta fel topmenedzser kollégáit 2021 elején Larry Fink, a világ egyik legnagyobb alapkezelője, a BlackRock vezetője. Síkra szállt a CO2-mentes gazdaságért is, miközben a BlackRock 2020-ban 85 milliárd dollárt invesztált kőolajtermelő cégekbe.
Szintén csak kinyilatkoztatás maradt a Business Roundtable felhívása a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáért. „A részvényeseknek nem járhat jobb elbánás, mint az alkalmazottaknak” – állt a dokumentumban.
A befolyásos lobbi szervezet soraiba Fink mellett olyanok tartoznak, mint az Amazon alapító-elnöke, Jeff Bezos és a JP Morgen bankházat 15 évig vezető Jamie Dimon.
„A jó vezető a dolgozókba invesztálja a legtöbbet. Az elégedett munkaerő a siker biztos receptje”
– monda az elkötelezett kapitalista hírében álló Dimon az állásfoglalás kapcsán.
„A gazdaság van az emberekért, és nem az emberek a gazdaságért” – tette hozzá a tengerentúlon szokásos pátosszal.
Az állam nem kér a felelősségből
Ellentmondásosak a kormányzati célkitűzések és tettek is. A francia Gazdasági Minisztérium említett akciótervében szerepel a még megmaradt állami vállalatok privatizációját is. „Fejfájás nélkül adjuk magánkézbe a párizsi repülőteret, ha a vásárló hitet tesz a társadalmi felelősség mellett” – magyarázta Bruno Le Maire, miért nem lát ellentmondást.
Hasonló elveket fogalmazott meg a korábbi brit miniszterelnök, David Cameron. „A társadalmi feladatokat adni a magáncégeknek nem lappangó szocializmus” – mondta a konzervatív kormányfő 2006-ban egy vállalati lobbi szervezet közgyűlésén. „Ha a cégek önként fogalmaznak meg és teljesítenek társadalmi és környezeti célokat, nincs szükség állami szabályozásra.”
Nincs új a nap alatt
A magángazdaság társadalmi felelőssége az USA-ban az ’50-es évektől téma. Ekkortól általános a legnagyobb, hogy kisszámú, sokszor ugyan ahhoz a családhoz tartozó tulajdonos helyett pénzügyi befektetők kezében van a nagyvállalatok részvényeinek többsége. A patriarchák helyét menedzserek foglalták el a vezetői székekbe.
Lehet-e jó vezető, aki nem tulajdonos, és így a részvényárfolyam növekedésén keresztül közvetlenül nem részesül a cég sikerében? – tették fel a kérdést közgazdászok. „Igen! Éppen azért, mert nem tulajdonos, képes valamennyi csoport, így a dolgozók érdekeit is figyelembe venni és a céget össztársadalmi érdekekre tekintettel vezetni” – adta meg a választ Howard Bowen, a kor meghatározó közgazdásza.
A ’60-as évek végén, a polgárjogi mozgalom hatására sosem látott társadalmi nyomás alá kerültek a vállalatok. Tömegek keltek fel az ellen, hogy döntő hatásuk van a gazdasági, politikai és társadalmi folyamatokra, miközben csak a profitmaximalizálást tartják szem előtt.
„A vállalatok legfontosabb társadalmi feladata a nyereségük maximalizálása” – írta Milton Friedman ’70-ben a New York Timesban publikált értekezésében. „Az által tehetnek a legtöbbet az emberekért, hogy gazdasági növekedésről gondoskodva megteremtik állam szociális kiadásainak forrását” – vélte a Nobel-díjas közgazdászlegenda, a neoliberalizmus főideológusa. „A létező szocializmus bizonyítja, hogy az állam és a vállalatok feladatainak összekeverése csődhöz vezet.”
Némileg más okokból, de szintén elutasította a társadalmi célokért aktív vállalat gondolatát a Rockefeller Brothers Fund (RBF) ’60-as elemzése. Az alapító okirata szerint „egy igazságos világért és a fenntartható fejlődésér” küzdő alapítvány tanulmánya szerint,
„aki a cégeknek kormányzati feladatokat akar adni, megfeledkezik arról, hogy a tulajdonosok érdekében és utasítására tevékenykedő szervezetek, tehát választói kontroll nélkül döntenék el, milyen társadalmi célokat követnek”.
Nem tökéletes, de több mint a semmi
A francia akcióterv kritikusai is elismerik annak történelmi jelentőségét: elsőként került be egy piacgazdaság polgári törvénykönyvébe, hogy a gazdasági társaságoknak „tekintettelek kell lenniük tevékenységük szociális és ökológiai kihatásaira”.
Jean-Philippe Denis, az Université Paris-Saclay vállalatgazdász professzora szerint azonban látni kell, hogy az elv megszegése nem jár büntetőjogi következményekkel a menedzserekre nézve. Szerinte ezért akceptálta a Munkaadók Szövetsége, a Medef az új rendeletet.
Semmi sem elég
„Ha nagyobb felelősségvállalást követelünk a vállalatoktól, beismerjük, hogy a kormányok nem voltak képesek alapvető feladatuk ellátására, a jövedelmek szociális szempontú újraosztására” – nyilatkozta az akcióterv körüli vitával összefüggésben Jean-Charles Simon, a vezető francia befektetési tanácsadó cég, a ETF Patrimoine vezetője. Hozzátéve, hogy szerinte a cégek sosem lesznek képesek eleget tenni a közvélemény és a politika elvárásának. „Ha a kisujjukat nyújtják, az egész karjuk fog kelleni.”
Erre az egyébként baloldali Le Monde Diplomatique (LMd) hozott fel egy példát. Amikor a Danone vezetője lemondott a nyugdíj-előtakarékosságáról a világ legjelentősebb, civil szervezeteket tömörítő szövetsége, az Oxfam új követeléssel állt elő: az osztalék maximalizálására hívta fel a Danone-t, egyúttal egy szociális és ökologikus célokra felhasználható alap létrehozását követelte, amelybe a felső határ feletti nyereségrész kerülne.
Demokratikus deficit
A neoliberális Simon úgy érvel, leginkább azért van a vállalatok társadalmi felelőssége ellen, mert antidemokratikusnak tartja azt:
a parlamentek feladata társadalmi kérdésekről dönteni, nem pedig a gazdasági társaságok részvényesi közgyűléseinek, illetve menedzsmentjeinek.
Hasonló véleményen van az egykori Clinton-adminisztráció munkaügyi minisztere, a Demokrata Párt baloldali szárnyához sorolt Robert Reich is. Szerinte a vállalatoknak társadalmi felelőssége a munkaügyi szabályokat betartásában és az adófizetésben áll. A társadalmi célok kitűzésé és a cselekvés azok elérése érdekében a demokratikusan választott kormányok joga és kötelessége.
Petrus Szabolcs
