Hirdetés
Kezdőlap Agrár Lepárlási támogatás - liter boronként legfeljebb 150 forint jár
No menu items!

Lepárlási támogatás – liter boronként legfeljebb 150 forint jár

Egy bortermelő legfeljebb 2000 hektoliter bort szállíthat be a lepárlóüzemek valamelyikébe. Illusztráció: MTI/Soós Lajos

Az Agrárminisztérium a szüreti felkészülésre 1,5 milliárd forintos keretösszeggel lepárlási támogatást biztosít a borászatok számára.

Nagy István agrárminiszter közölte: a koronavírus-járvány miatt a borértékesítés gyakran komoly nehézségekbe ütközött, több fontos értékesítési csatorna korlátozott működése miatt a borászatok egy része nehéz helyzetbe került. Hozzátette: bár összességében a borkészletek elmaradnak a sokéves átlagtól, egyes bortermelőknél azonban így is nagyobb mennyiségben halmozódtak fel borok.

A miniszter kifejtette, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) kezdeményezésére az idén 1,5 milliárd forintos keretösszeggel, mintegy 100 ezer hektoliter bor lepárlása valósulhat meg támogatott módon. Ez alternatív bevételi lehetőséget jelent azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus-járvány okozta helyzet következtében.

Nagy István a részleteket ismertetve elmondta, hogy a támogatás mértékének megállapítása a lepárlásra szánt bor tényleges alkoholtartalma alapján történik, így

egy liter bort 110 és 150 Ft közötti nettó áron vesz át a lepárló.

Nagy István

Egy bortermelő legfeljebb 2000 hektoliter borászati terméket szállíthat be az intézkedésben résztvevő lepárlóüzemek valamelyikébe. A beszállított bornak 95 százalékban saját előállításúnak kell lennie, a tényleges alkoholtartalma pedig nem lehet kevesebb, mint 11 százalék. A támogatást a lepárlóüzem igényelheti, és teljes mértékben át kell adnia azt a beszállító borászat részére.

Az intézkedés nyomán a borpiac minden szegmenségben érzékelhetően csökkenhet a kínálati nyomás, megkönnyítve ezzel a szüret menetét. Emellett bíznak abban, hogy a támogatás hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar gazdák a megtermett szőlőjüket magasabb áron tudják értékesíteni – emelte ki a miniszter.

A részletes támogatási feltételei ide kattintva érhetőek el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.
Hirdetés

Hírek

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás