Kezdőlap Hírek KSH: augusztusban 31 millió euró volt az exporttöbblet
No menu items!

KSH: augusztusban 31 millió euró volt az exporttöbblet

Augusztusban az export euróban kifejezve 0,8, az import 6,2 százalékkal  emelkedett. A külkereskedelmi aktívum 31 millió euró volt, 401 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az augusztusi külkereskedelmi aktívum 20 millió euróval kevesebb az október 9-én kiadott első becslésben közölt értéknél, amikor 0,1 százalékponttal nagyobb exportnövekedést és ugyanannyival kisebb importemelkedést jelzett a KSH.

A gépek, szállítóeszközök kivitele 0,7, az élelmiszerexport 6,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a feldolgozott termékeké 3,4 százalékkal emelkedett. Az energiabehozatal euróban számolt értéke 29,8 százalékkal, a gépimport 1,3 százalékkal, míg a feldolgozott termékeké 8,1 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit, az élelmiszerimport idén először csökkent éves összehasonlításban, 0,3 százalékkal.

Az év első nyolc hónapjában az export értéke euróban 5,1 százalékkal, az import 6,7 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva, az exporttöbblet 4,613 milliárd eurót tett ki, 719 millió euróval csökkent.

A gépek, szállítóeszközök exportja 4,7, importja 4,3 százalékkal haladta meg a tavaly január-augusztusit, ezen belül a közúti járművek kivitele 1,9, importja 5,6 százalékkal nőtt, de így is 4,822 milliárd euró volt a kiviteli többlet. A villamosgépek, készülékek és műszerek kivitele 7,9, importja 12,2 százalékkal nőtt, amiből 400 millió importtöbblet alakult ki. Az energiafejlesztő gépek és berendezések forgalmából 2,773 millió euró aktívum keletkezett, mert az import 10,7 százalékos csökkenése meghaladta az export 4,3 százalékos visszaesését. Export-import KSH 2018 augusztus. Grafikun AzÜzlet.hu/forrás: KSH

A feldolgozott termékek nyolchavi exportja 6,8, importja 9,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, a külkereskedelmi deficit 1,399 milliárd euró volt. A gyógyszerexport 11,2 százalékkal nőtt, míg az import 18,7 százalékkal emelkedett, így az aktívum 633 euróra csökkent. A gumiipari termékek exporttöbblete 571 millió eurót tett ki, miután a kivitel 9,0, az import 3,5 százalékkal nőtt. A szerves vegyipari termékek forgalmában 402 millió euró volt az aktívum, bár az import 8,2 százalékos növekedésétől elmaradt az export 7,7 százalékos emelkedése. A vas- és acéltermékek külkereskedelmében 963 millió euró deficit keletkezett, az export 20,9, és az import 17,2 százalékos növekedésének eredőjeként.

Az élelmiszerek külkereskedelméből 1,323 milliárd euró exporttöbblet keletkezett annak ellenére, hogy a kivitel 2,3 százalékkal elmaradt, az import viszont 5,8 százalékkal meghaladta a tavaly január-augusztusit. A gabonakereskedelemben 613 millió euróra apadt az exporttöbblet a kivitel 25,4 százalékos csökkenése és az import 6,7 százalékos növekedése következtében. Az élőállatok exportja 9,3 százalékkal, a húsexport 6,5 százalékkal nőtt a múlt év első nyolc hónapjához képest. A dohánytermékek exportja 43,7 százalékkal, az import 15,3 százalékkal nőtt, de így is 33 millió deficitet mutatott.

Az első nyolc havi energiaimport 9,3 százalékos euróban mért növekedéséhez a kőolajtermékek 26,7 százalékos növekedése járult hozzá, míg a gáz és az áram importja 4,0, illetve 16,5 százalékkal csökkent.

Jelentésében a KSH megjegyezte, a külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban 2,8, exportban 2,3 százalékkal nőtt az előző év első nyolc hónapjához viszonyítva. A cserearány így 0,5 százalékkal romlott. A forint az euróhoz képest 2,6 százalékkal leértékelődött, a dollárhoz viszonyítva viszont 5,6 százalékkal erősödött.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.
Hirdetés

Hírek

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.