Kezdőlap Gazdaság Rendkívüli vizsgálatot kezd az ITM a munkaidőkerettel kapcsolatos visszaélések miatt
No menu items!

Rendkívüli vizsgálatot kezd az ITM a munkaidőkerettel kapcsolatos visszaélések miatt

Jogértelmezési félreértés és tudatos jogsértések állhatnak annak az intézkedésnek a hátterében, amelynek következtében a munkabérek elszámolások törvényességének vizsgálata kezdődik néhány napon belül. 

Az jogi értelmezési tájékoztatót tesz közzé a munkaidőkeret jogszerű alkalmazása, a munkabér elszámolások törvényessége érdekében – jelentette be Bodó Sándor a szaktárca csütörtöki közleményében.

Bodó Sándor

Az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette: a kormány a dolgozók oldalán áll, a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a munkavállalók jogainak érvényesítése, a munkaidővel kapcsolatos visszaélések elkerülése érdekében rendkívüli célvizsgálatot indít 2021. október 18-tól.

A kormány 2020-ban a munkahelyek megőrzése érdekében tette lehetővé a korábbinál szélesebb körben a rugalmasabb foglalkoztatást a vállalkozások számára. Így a járványhelyzetben sikerült elejét venni a nagyarányú leépítéseknek. A 2008-as pénzügyi világválság következményeivel szemben sem tavaly, sem idén nem történtek tömeges elbocsátások Magyarországon. Az eredményes gazdaságvédelmi intézkedéseknek is köszönhetően a rendszerváltás óta nem tapasztalt szintre nőtt a foglalkoztatás, 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon.

A rugalmas magyar szabályozás lehetővé teszi, hogy a munkáltatók a folyamatos munkamenet biztosítása érdekében munkaidőkeretben foglalkoztassák dolgozóikat. A foglalkoztatási forma a pihenőidő egyenlőtlen kiadásával segít megvédeni a munkahelyeket, biztosít rendszeres jövedelmet a munkavállalóknak.

Bodó Sándor kifejtette: a minimálbér-tárgyalások legutóbbi fordulója alkalmából a témában kikértük a szociális partnerek véleményét is. A munkavállalói érdekképviseletek szerint nem jogalkotásbeli problémák vannak, hanem egyes vállalatoknál jogértelmezési problémák lehetnek a munkaidőkeret kapcsán – fűzte hozzá.

A szakszervezetek jelzései alapján több cégnél már sikerült rendezni az elszámolással kapcsolatos kérdéseket, a munkaadók a jogtalanul követelt összegek visszafizetéséről is gondoskodtak. A további félreértések elkerülését részletes jogi tájékoztató közzétételével, a tudatos törvénytelenségek kiszűrését a rendkívüli célvizsgálattal segíti a kormány – tette hozzá.

Arra kérjük a munkavállalókat, hogy ha mégis jogsértést tapasztalnának, ezt feltétlenül jelezzék a foglalkoztatás-felügyeleti hatóságnál – fogalmaz az ITM államtitkára.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás