Kezdőlap Világgazdaság Globális ellátási zavarok - drága karácsonyunk lesz
No menu items!

Globális ellátási zavarok – drága karácsonyunk lesz

Az alapanyagok drágulnak, a termelési láncok szakadoznak, a konténerkikötők túlzsúfoltak, kevés a teherhajó, a termékek ára emelkedik, egyre gyakoribb az áruhiány. A gyártók visszahelyeznék a termelést nyugatra. 

„A termelési láncok jövő nyárig biztos nem fognak stabilan működni”

– prognosztizálja a Német Konténerszállítók Szövetségének (VDR) elnöke, Christian Denso a Frankfurter Allgemeine Zeitungban (FAZ). Az okok ugyanis tartósak: emelkedő alapanyagárak, gazdasági fellendülés és emiatt hirtelen keresletemelkedés, a pandémia miatti korlátozások okozta akadozó termelés, a konténerek hiánya és a fennakadások a világ nagy kikötőiben

A szállítási nehézségek középpontjában a világkereskedelem 90 százalékát lebonyolító konténerhajók állnak. A szállítási kapacitás nem bír a hirtelen jött jelentős gazdasági és keresleti bővüléssel. Az élénkülés várhatóan tovább folytatódik, és így a szállítási helyzet is romlani fog, mert a megszokott 10 százalék helyett a konténerkapacitás mindössze 0,8 százaléka szabad és a kikötők már most is túlvannak teljesítőképességük határán. „Long Beachen, az USA legnagyobb kikötőjében például 40 hajó vár kirakodásra” – írja le a helyzetet Denso.  

Elszabadult szállítási költségek

Nem meglepő, hogy emelkednek a szállítási tarifák. A pandémia előtt hajóval 1700, vonattal 3500 dollárért lehetett egy konténert Dél-Ázsiából Európába szállítani. Ma előbbiért 15, utóbbiért 21 ezer dollárt kell fizetni! Denso középtávon is stabilan 10 ezer dollár feletti árat vár. 

Christian Denso

A koronavírus-járvány előtt túlkínálat volt szállítási kapacitásból. A gyártók hozzá voltak szokva a világ szinte valamennyi pontján bevetésre váró, üres konténerekhez, a pontos szállításhoz és a dömpingárakhoz. 2020 előtt a legnagyobb, állandó megrendelők, mint a DHL, átlagosan 700 dollárt fizettek egy konténer Ázsiából Európába szállításáért. „Ez sem volt normális” – fogalmaz kendőzetlenül a VDR a gazdasági fókuszú FAZ-ben.  

Mára a visszájára fordult a helyzet. A tengeri szállítmányozás 70 százalékát lebonyolító, oligopóliumot alkotó 15 óriásvállalat diktálja az árakat és tisztességtelen feltételeket kényszerít a sokszereplős keresleti oldalra.  

Amikor a pénz sem segít

A járvány előtt átlagosan 40 napig tartott egy konténer útja. Ennyi idő után vált ismét bevethetővé. 2020 tavaszán 50, jelenleg csak 60 nap után. Miközben a pandémia első tavaszával összehasonlítva 50 százalékkal nőtt a szállítandó áru mennyisége. Logikus, hogy megugrottak az árak. Sőt a kapacitáshiány miatt sokszor a pénz sem segít. Például Európában és Észak-Amerikában a tél közeledtével akkora lett a hiány autógumiból, hogy több cég már repülővel szállítja az abroncsokat, hogy ki tudja elégetni a vevők igényét, akik alternatív híján a korábbi ár akár dupláját is készek kifizetni.  

Irracionális fogyasztók

A kapacitásgondokban logisztikai nehézségekis szerepet játszanak: amíg világ sok részén több millió konténer hiányzik, addig máshol számos üresen áll. Denso szerint ez nem szakmai hiba. Az irracionális fogyasztói magatartásra vezeti vissza. A pandémia előtt, alatt és a mostani lecsengésével egészen más termékeket keresnek a fejlett országokban. Amire pedig hirtelen igény van, az rögtön elképesztő mennyiségben kell. A hajókat és főleg a legénységeket viszont normál körülmények között is nehéz rövid idő alatt a kikötők között mozgatni. A járvány óta pedig tovább nehezítik a helyzetet a szigorú karanténszabályok, amelyek többsége az ázsiai országokban továbbra is érvényben van.    

Az eredmény: konténerhajók tucatjai állnak a túlterhelt, vagy, ami még rosszabb, a járvány miatt lezárt kikötők előtt. A várakozás a menetrendek felborulásához vezet. A szállítmányozók nem tudják teljesíteni a határidőket. További probléma, hogy a kirakodott konténerek gyakran hetekig a kikötőkben vesztegelnek, mert az elöregedett vasúti infrastruktúra nem bírja a terhelést, a kamionok pedig a szigorított határátlépési szabályok, vagy betegség miatt késve érkeznek meg.

Saját hajók és a termelés visszahelyezése

A világ egyik legnagyobb áruházlánca, az elsősorban az USA-ban aktív Walmart és a szintén amerikai barkácsáruház óriás, a Homedepot menedzsmentje megelégelte, hogy a szállítási nehézségek miatt sok áruházi polcuk üres. Konténerhajókat bérelnek és maguk szállítják az árut az USA-ba. Az így biztosított folyamatos áruellátásnak azonban borsos ára van, ami az alacsony kiskereskedelmi árú termékeknél aránytalanul megdobja a kereskedők önköltségét és jelentős áremeléshez vezet. Ráadásul egyre nehezebb konténerhajót bérelni. Az összkapacitás 70 százaléka le van kötve hosszútávú szerződésekkel.

Míg a kereskedők saját logisztikát építenek ki, a gyártók a termelés visszahelyezésén dolgoznak Ázsiából Amerikába, illetve Európából. Ez egyik hónapról a másikra ugyan nem történhet meg, de középtávon már fejfájást okoz az ázsiai országok mellett az európai tengerhajózási cégeknek is – ismeri el Denso, a Német Konténerszállítók Szövetségének (VDR) elnöke.

Félnek beruházni

Egy konténerhajó gyártása átlagosan három évig tart. „Miért rendeltek volna a logisztikai cégek három éve új konténereket, különösen, amikor a nyomott szállítmányozási tarifák miatt a meglévőkre felvett hiteleket is csak nehezen tudták visszafizetni?” – teszi fel a költői kérdést a VDR elnöke az FAZ-ben. 2018-ban még senki nem sejthette, hogy 2020-ban az életet és a szállítmányozást gyakorlatilag leállító világjárvány fog jönni, ami 2021-re – az állami gazdaságélénkítésnek köszönhetően – keresleti robbanáshoz vezet.  

A hajóépítés most sem pörgött föl. A logisztikai cégek nem bíznak a tartós keresletnövekedésben. Legfeljebb konténereket rendelnek. A világ egyik legnagyobbja, a hamburgi Hapag-Lloyd a 2 millió 554 ezer  TEU kapacitása mellé, ami összeadva ekkora darabszámú 34 m³-es konténert jelent, 625 ezer TEU-nyi új konténert rendelt.  

Denso szerint ez csak a kikötők zsúfoltságát fogja növelni. „Mi értelme, hogy egy hajó 23.000 konténert rak ki egyszerre, ha szárazföldi infrastruktúra, elsősorban a túlterhelt és elöregedett vasút ennek töredéket se tudja gyorsan elszállítani?”      

Petrus Szabolcs

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...