Kezdőlap Kül-hon Nemzeti Újrakezdés Program: új pályázatok 2 milliárdos kerettel
No menu items!

Nemzeti Újrakezdés Program: új pályázatok 2 milliárdos kerettel

Potápi: a pályázatok keretösszege 2 milliárd forint. Kép forrása: Potápi Árpád János/Facebook

Elérhetők a 2022-es Nemzeti Újrakezdés Program pályázati felhívásai – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János azt mondta, hogy a programok két részben valósulnak meg. Az elsőben működésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre lehet pályázni, míg a másodikban rendezvények szervezésére. A szerkezet a 2021-es Nemzeti Újrakezdés Program struktúráját követi.

Az elmúlt tizenegy évben mind a Kárpát-medence magyar közösségei, mind a diaszpóra magyarjai számíthattak a kormányra – hangoztatta az államtitkár. Hozzátette: az elmúlt esztendőben a koronavírus-járvány ellenére több mint 1,7 millió embert tudtak elérni, folyamatosan tartották a kapcsolatot a külhoni magyar szervezetekkel.

A 2021-es esztendőt a nemzeti újrakezdés évének nevezték el. Így az államtitkárság a korábban több program részeként nyújtott támogatásokat, pályázati kiírásokat Nemzeti Újrakezdés Program címmel egységesítette, amelyben hat – oktatási, kulturális, egyházi, sport, valamint ifjúsági, cserkész- és közösségi, illetve diaszpóra – alprogram szerepelt. Ezen pályázatok sikere alapján hirdették meg 2022-re is a Nemzeti Újrakezdés Program I. és II. elemét.

A két rész keretösszege együtt 2 milliárd forint. Ebből a Nemzeti Újrakezdés Program I.-re 1,5 milliárd, a II. lépcsőre 0,5 milliárd forint jut.

Mindkét esetben vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni, a megvalósítási időszak a jövő év. Az I. részben a pályázható összeg 300 ezer és 5 millió forint, míg a II.-ban 300 ezer és 1 millió forint közötti.

Az államtitkár közölte, hogy a működésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre szóló Nemzeti Újrakezdés Program I. és a rendezvények szervezésére szolgáló Nemzeti Újrakezdés Program II. felhívásai mellett egy harmadik pályázati kiírás is megjelenik csütörtökön, a Kárpát-medencei Testvértelepülési Programé, amelynek közösségi és gazdasági része is van.

A keretösszeg 500 millió forint, amely fele-fele arányban oszlik meg a két alprogram között. A támogatás itt is vissza nem térítendő, a megvalósítási időszak szintén 2022. Igényelni 500 ezer és 1 millió forint közötti összeget lehet. Potápi Árpád János megjegyezte, hogy a testvértelepülési programhoz kapcsolódóan felmérést végeznek és felkészítőt szerveznek.

A 2022-es Nemzeti Újrakezdés Program I. és II. kiírásain a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek vehetnek részt.

A 2015 óta évente meghirdetett testvértelepülési program pedig új elemekkel bővült idén.
A pályázati kiírások a www.bgazrt.hu, valamint a www.kulhonimagyarok.hu oldalakon érhetők el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár egy repülőben – ibis Styles hotel nyílt Debrecenben

A közel 80 országban több mint 2500 szállodával rendelkező...

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...