Kezdőlap Pénzvilág Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon
No menu items!

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

“A különféle befektetési alapokat azért érdemes választani, mert itt az információk összegyűjtését, szűrését, az alapok tartalmának menedzselését évtizedek óta ebben élő, szakértő kollégák irányítják, akinek az elsődleges célja, hogy az alap minél jobb eredményt érjen el”. Fotó: Getty

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

– Hogyan élték meg az elmúlt másfél évet? Mennyire állt fejre a pénzügyi világ?

– Az biztos, hogy sok dolog nagyon gyorsan megváltozott, ám alapkezelőként mi főleg a piacok mozgásából tudunk profitálni. Természetesen a változásokra az ügyfeleink eltérően reagáltak. Voltak pánikszerű eladások, volt aki tartotta a portfolióját, megint mások azonnal nyomott áron vásárolni kezdtek, majd később remek hasznot realizáltak. Egy kicsit hasonló volt a szituáció, mint a 2008-as gazdasági válságnál, bár az közvetlenül a mindennapokat nem befolyásolta. Elhangzottak olyan jóslatok, amelyek később nem bizonyultak igaznak, például az ingatlanpiac nemhogy összeomlott volna, hanem tovább emelkedtek az árak, nem csak Magyarországon.

– Ilyen esetekben mit tanácsol egy alapkezelő cég? Miért érdemes az ő termékeiből választani – hiszen ma már egy számítógép, vagy akár egy telefon segítségével szinte bárki bármivel kereskedhet?

– Technikailag megvan a lehetőség, ám aránylag kevés azoknak a száma, akik látják a gazdasági-politikai folyamatok összefüggéseit és kellő piaci információval rendelkeznek. Ma már egy téves újsághír is le tudja nyomni pár órára egy részvény árfolyamát, aki például ilyenkor megijed és elad, veszíthet. A különféle befektetési alapokat azért érdemes választani, mert itt az információk összegyűjtését, szűrését, az alapok tartalmának menedzselését évtizedek óta ebben élő, szakértő kollégák irányítják, akinek az elsődleges célja, hogy az alap minél jobb eredményt érjen el.

– Lépést tudnak még tartani az alapok a kedvező konstrukciókat kínáló állampapírokkal?

– Abszolút, hovatovább a koronavírus okozta piaci krízis után olyan mértékű emelkedés bontakozott ki a világ tőkepiacain, hogy már minimális kockázatvállalással is sokkal attraktívabb megtérülést lehetett elérni az állampapírokénál. A kötvények mellett a sikeres vállalatok részvényeit, árupiaci eszközöket vagy ingatlanbefektetéseket a portfóliójukban tudó alapok könnyen profitáltak az emelkedő árakból. Kiemelkedtek a mezőnyből azok az alapok, amelyek a portfólió összeállításuk során valamilyen környezeti, társadalmi, felelős vagy fenntarthatósági szempontokat is érvényesítettek.

– Változott az ügyfelek magatartása az elmúlt időszakban?

– Abszolút. A kezdő pénzügyi tankönyvek is tanítják, hogy a befektetések esetében fontos szempont a diverzifikálás, a több lábon állás. A koronavírus okozta bizonytalanság ezt abszolút felerősítette, talán ennek köszönhetően mi erősen megnövekedett érdeklődést tapasztalunk az alapjaink iránt. Ez nem meglepő, hiszen az elmúlt időszak alatt elért szép hozamok mellett az is fontos szempont, hogy az alapkezelő a több lábon állást is készen, becsomagolva tudja nyújtani a befektetőknek. Szintén nagyon trendi mostanában az ESG befektetések piaca – mi a Raiffeisennél már tavaly piacra léptünk az első ilyen tematikus alapunkkal és az év végén pedig már 3 termék színesíti majd a kínálatunkat. Azt látjuk, hogy ezen alapok iránt kiemelten erős az érdeklődés, amit mi különböző kockázati szintű és hozampotenciálú termékekkel igyekszünk kiszolgálni.

– Ön évtizedek óta a szakmában dolgozik, melyik időszakra emlékszik vissza a legszívesebben?

Nehéz egyet kiemelni. Sok szempontból érdekes volt a 90-es évek, amikor még mindenki csak tanulta itthon a befektetői szakmát, nagyon sok szép sikerünk volt. A 2000-es évek végéig tartó boom óriás élmény volt, az utána következő recesszió pedig ma már tankönyvi anyag. Az biztos, hogy ezt a piacot nem lehet megunni, hiszen nap mint nap együtt kell élni az eseményekkel. Mindig azt szoktam mondani: ha valakinek van ideje, próbáljon szerencsét akár egyedül is a tőkepiacokon, de ha azt szeretné, hogy a befektetése jó kezekben legyen, akkor inkább bízza ránk.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás