Kezdőlap Gazdaság Elemző: az élelmiszerárstop tompítja az inflációs hatásokat
No menu items!

Elemző: az élelmiszerárstop tompítja az inflációs hatásokat

A hat alapvető élelmiszerfajtára bevezetett árstoppal a lakosságot kedvezőtlenül érintő inflációs hatásokat akarja tompítani a kormányzat – jelezte a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Regős Gábor azt mondta, hogy a hat termék 2,5 százalékos aránnyal szerepel az inflációs kosárban, így az árstop inflációra gyakorolt hatása néhány tizedszázalék lehet. Ugyanakkor az intézkedés minden háztartást érint – tette hozzá.

Regős Gábor

Az elemző hangsúlyozta, hogy világszerte és az Európai Unióban is inflációs nyomás tapasztalható, és például a balti államokban már a 10 százalékot is eléri a pénzromlás mértéke. Magyarország egy kis nyitott gazdaság, jelentős importigénnyel, ami azt jelenti, hogy például az energiahordozók drágulása jelentős inflációs nyomást okoz – fejtette ki.

Ezt igyekezett a kormányzat tompítani az élelmiszerárstop mellett olyan intézkedésekkel, mint a rezsicsökkentés, az üzemanyagok ársapkája. Ide sorolható még a Magyar Nemzeti Banknak a forint erősödését, így az importtermékek hazai árának csökkenését szolgáló kamatemelési ciklusa is – jegyezte meg Regős Gábor.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.