Kezdőlap Ingatlan Takarék Csoport: idén 8-10 százalékkal drágulhatnak az új lakások

Takarék Csoport: idén 8-10 százalékkal drágulhatnak az új lakások

Idén az új építésű lakások ára átlagosan 8-10 százalékkal emelkedhet részben a szűkös kínálat, az alapanyagok és a munkaerő drágulása, valamint a tavaly ősszel bevezetett zöldhitelprogram miatt. A használt lakásoknál a drágulás mértéke 5-7 százalék lehet – közölte a Takarék Csoport.

A Takarék Csoport elemzői által összeállított Takarék Index szerint jelentős kereslet élénkíti az újlakáspiacot, ami a családtámogatások mellett hozzájárul a dráguláshoz. Hozzátették, a Takarékbank elemzői által 2022-re várt, 5,5 százalékos infláció mellett az idén is erős lehet a lakáspiacon a befektetői aktivitás.

Az idén a lakásépítési engedélyek számának további növekedésével számolnak, hiszen az engedélyeket az 5 százalékos áfaszint alkalmazásához még 2022 végéig meg kell szerezniük a beruházóknak.

Idén csaknem 5800 társasházi lakás átadása várható a fővárosban. Ezek nagy része már tulajdonosra talált, mivel sok vásárló már az építkezés fázisában leköti a lakásokat.

Vidéken az értékesítés alatt álló, legalább tíz lakást tartalmazó társasházakban 13 500 lakás épül. Jelentősek ugyanakkor a regionális eltérések, a legtöbb épülő lakás (körülbelül 2300) Somogy megyében van, amelyet a Balaton közelsége tesz népszerűvé a fejlesztők és a vásárlók körében. A második legtöbb ingatlan Pest megyében található a terület agglomerációs szerepének köszönhetően, míg a harmadik helyen Győr-Moson-Sopron megye áll, több mint 1800 lakással.

A további projektindításokat támogathatja, hogy a fejlesztők jelentős kereslettel és növekvő árakkal találkoznak az újlakáspiacon, amiben nagy szerepük van a családtámogatásoknak, illetve a tavaly ősszel elindított zöldhitelprogramnak. Mindezek mellett a kedvező munkaerőpiaci folyamatok és a bérek emelkedése is pozitív hatással lehet a lakáspiaci keresletre.

Ugyanakkor jelezték, a kamatszint drágítja az újonnan felvett lakáshiteleket, amelyet csak részben tudnak ellensúlyozni a béremelkedések, így ez kedvezőtlen hatással lehet a hitelkihelyezésekre és ezáltal a lakáspiaci keresletre, különösen a használt lakásoknál.

Ezen felül arra is rámutattak, hogy a piacon bizonytalanságot szül, hogy az idei év ismét az építőanyagok drágulásával kezdődhet, ami nehezíti a költségkalkulációkat, különösen a 2024-2025-ös átadású beruházásoknál.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.