Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Meglepő számok. Elemzők szerint lendületben marad a gazdaság
No menu items!

Meglepő számok. Elemzők szerint lendületben marad a gazdaság

Felülmúlta az elemzők várakozását a bruttó hazai termék (GDP) tavalyi negyedik negyedévi és éves előzetes adata. Az áthúzódó hatásra alapozva arra készülnek, hogy emeljék idei növekedési várakozásaikat.

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke 2021-ben 7,1 százalékkal növekedett az előző évihez viszonyítva, 2019-hez mérten 2,1 százalékkal nőtt. A negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,2 százalékkal, az előző negyedévhez képest 2,1 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzőjének rendkívül pozitív meglepetést okozott a KSH negyedik negyedévre vonatkozó GDP-adata. Szerinte a növekedés mögött a tovább élénkülő fogyasztás és emellett vélhetően még a beruházás húzódott meg. Eközben pedig a talán némileg jobb ipari export teljesítmény mérsékelhette a nettó export gazdasági növekedést visszafogó erejét.

A vártnál erősebb negyedik negyedéves teljesítmény egyben azt is jelenti, hogy az úgynevezett áthúzódó hatás is jóval erősebb. Vagyis pusztán a jó évzárásból fakadóan az eddig piaci konszenzushoz képest nagyjából 0,8 százalékponttal dinamikusabb gazdasági növekedésre lehet számítani az idei évben.

Egyáltalán nem zárható ki, hogy a növekedés az idei év folyamán is megközelíti vagy akár meg is haladja a 6 százalékot.

A meglepően erős GDP adat és a januári inflációs sokk együttese a korábban vártnál is tovább tartó kamatemelésekre ösztönözheti a jegybankot. Egyre reálisabbnak tűnik, hogy idén mind a gazdaság bővülése, mind az infláció 6 százalék felett alakulhat és végül a jegybanki alapkamat is 6 százalék körül tetőzhet – vélte.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője felfigyelt arra is, hogy a KSH módosította a korábban közölt adatokat, a 2021 negyedéveire vonatkozó előző negyedévhez mért növekedési mutatókat 0,2-0,3 százalékponttal megemelték, így az éves átlagos GDP-eredmény 0,5 százalékponttal magasabb lett, mintha nem történt volna módosítás.

A havi statisztikák alapján egyrészt látható volt, hogy az építőipar és az ipar pozitívan járult hozzá az utolsó negyedévi növekedéshez. Emellett a kiskereskedelmi adatok, illetve a feszes munkaerőpiac alapján számítani lehetett arra is, hogy a szolgáltatások nagyban hozzájárultak a negyedik negyedéves bővüléshez – vélekedett az elemző.

A K&H szakembere közölte, a mostani kilátások szerint 2022-ben 5 százalék körüli lehet a növekedés. Számos kockázattal kell azonban számolni szerinte. Például azzal, hogy mikor áll helyre a rend a nemzetközi ellátási láncokban, milyen ütemben normalizálódnak a magas energia- és nyersanyagárak, valamint az infláció, ezek ugyanis visszafoghatják a növekedést. Szintén kockázatot jelent – főként a 2023-as növekedésre -, hogy mind a fiskális, mind a monetáris politikában szigorításra lesz szükség – tette hozzá.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank vezető elemzője úgy látja, a növekedéshez – a mezőgazdaság kivételével – minden szektor hozzájárult. Tavaly a chipek és más alkatrészek hiánya miatt akadozó járműgyártás mintegy 1,0 százalékponttal foghatta vissza a növekedést. A felhasználási oldalon élénkülhetett a fogyasztás, míg továbbra is kiemelkedően teljesíthettek a beruházások, a külkereskedelem egyenlege pedig már kevésbé húzta vissza a növekedést.

Az idei év elején a jelentős lakossági transzferek, valamint a 20 százalékkal növekvő minimálbér, és a 25 év alatti munkavállalók szja kedvezménye adhat érdemi lökést a növekedésnek a fogyasztáson keresztül, a második félévben pedig az alapanyag- és chiphiány várt enyhülése, új ipari kapacitások üzembe helyezése, valamint az idegenforgalom további helyreállása tarthatja magasan a növekedést.

Így a Takarékbank 6 százalékról 6,3 százalékra emelheti az idei növekedési várakozását, azonban a módosítással megvárják a részletes adatokat is.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a harmadik negyedév gyengébb teljesítménye átmenetinek bizonyult, az év végére ismét nagyobb fordulatra kapcsolt a gazdaság.

Regős Gábor

Az előzetes GDP-adat megerősíti azt a várakozást, hogy az idei gazdasági növekedés meghaladhatja az 5 százalékot. Ebben szintén nagy szerepe lesz a fogyasztásnak, amelyet a februári transzferek és a magas inflációnál is jobban emelkedő bérek hajtanak. Szintén növekedés várható a beruházásokban, itt az állami beruházások egy részének elhalasztása miatt egyre inkább a versenyszféra beruházásain lesz a hangsúly. A nettó export alakulását már nehezebb megjósolni, hiszen az erőteljes belső kereslet rontja az egyenleget, míg az ipari termelés bővülése és a turizmus feléledése érdemben javíthatják azt.

Az idei növekedés szempontjából a növekvő infláció mellett a járműgyártás teljesítményének alakulása jelent kockázatot: a chiphiány elhúzódása lassíthatja, míg gyorsabb megoldódása segítheti a gazdaság bővülését – vélekedett Regős Gábor.

Nagy János, az Erste Bank elemzője megállapította, hogy az egész régióra jellemző jelenség volt a pozitív meglepetést okozó GDP-adat.

Nagy János

A termelési oldalon az építőipar és a szolgáltatások széles köre feltehetően a húzóágazatok közé tartozott. Az erőteljes belső kereslet és a visszafogottan teljesítő feldolgozóipar – főként járműipar – eredőjeként a nettó export ismét bővülést fékező tényező lehetett a negyedik negyedévben.

Előretekintve az idei év elején visszafogottan alakul a konjunktúra. A külső kereslet meglehetősen mérsékelt, ezért az ipar valódi, tartós magára találása még várat magára. Az év második felében a termelésbe álló új kapacitások és a külső környezet javulása már érdemi hatással bírhat. Kockázatot jelent viszont a megemelkedett inflációs szintekkel párhuzamosan magas kamatok fennmaradása – vélekedett az Erste elemzője.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet díjátadó: az Év Női üzleti személyisége: Rózsahegyi Zsanett a Láng Negyed projektvezetője

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel azt a...

Felvonulnak, telet űznek Panyolán

Maskarás helybéliek és távolabbról érkező látogatók együtt járják be az öt utcás kis falut.

Oulu és Trencsén Európa kulturális fővárosa 2026-ban

Az Európa Kulturális Fővárosa díj 40 éve kínál lehetőséget a városoknak arra, hogy ünnepeljék a sokszínűséget, bevonják a közösségeket különféle programokba, és előmozdítsák a helyi és regionális fejlődést.

Novemberben is hozta a 90 milliárd forint feletti szintet a személyi hitelek piaca

A tavalyi év január-novemberi időszakában összesen 210,15 milliárd forint babaváró hitel került kihelyezésre, ami 8,5%-kal maradt el a 2024 azonos időszakában kihelyezett 229,72 milliárd forinttól.
Hirdetés

Hírek

Felvonulnak, telet űznek Panyolán

Maskarás helybéliek és távolabbról érkező látogatók együtt járják be az öt utcás kis falut.

Oulu és Trencsén Európa kulturális fővárosa 2026-ban

Az Európa Kulturális Fővárosa díj 40 éve kínál lehetőséget a városoknak arra, hogy ünnepeljék a sokszínűséget, bevonják a közösségeket különféle programokba, és előmozdítsák a helyi és regionális fejlődést.

Novemberben is hozta a 90 milliárd forint feletti szintet a személyi hitelek piaca

A tavalyi év január-novemberi időszakában összesen 210,15 milliárd forint babaváró hitel került kihelyezésre, ami 8,5%-kal maradt el a 2024 azonos időszakában kihelyezett 229,72 milliárd forinttól.

Novemberben is folytatódott a hitelpiac menetelése: újabb történelmi csúcs született

Az ugyancsak kiemelkedő, októberi eredményhez képest megfigyelhető növekedés egyértelműen az Otthon Start Program lakáshitelének további térnyerésével magyarázható, ugyanis a piaci lakáshitelek új szerződéses összege még némileg csökkent is novemberben

A GDP-arányos hiány 2025. harmadik negyedévben 4,2, az első három negyedévben összesen 1,9 százalékos volt

A bevételek 2241 milliárd forinttal (8,8 százalékkal) nőttek. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a 794 milliárd forinttal (7,8 százalékkal) emelkedő termelési- és importadó-bevételek járultak hozzá.

Lezárta a Rába csaknem 75 százalékának felvásárlását a 4iG SDT

A tranzakció során alkalmazott egységes, 1789 forintos részvényenkénti vételár meghatározása a kötelező nyilvános vételi ajánlatban foglaltak szerint, a jogszabályi előírásokkal összhangban, az egy részvényre jutó saját tőke alapján történt, és valamennyi tranzakciós elem vonatkozásában azonos volt.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás