Hirdetés
Kezdőlap Hírek Járványügy: leszálló ágban az ötödik hullám
No menu items!

Járványügy: leszálló ágban az ötödik hullám

A járvány ötödik hulláma a negyedik héten elérte a csúcsot, azóta stagnál, enyhül – ismertette a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán.

Galgóczi Ágnes elmondta: a szennyvízben a koronavírus koncentrációja egyelőre magas szinten stagnál, de a regisztrált fertőzöttek száma folyamatosan csökken, az ötödik héten 13, a hatodik héten 32 százalékkal, tehát elindult a járványhullám leszálló ága. A jelenlegi adatok alapján nem várható az esetszámok újabb ugrásszerű növekedése – jelezte.

Az elmúlt két hétben a 30-50 év közöttieknél volt a leggyakoribb a fertőzés, előzőleg inkább a gyerekeknél – tette hozzá.

Galgóczi Ágnes

Az igazolt fertőzöttnek továbbra is hét napra kötelező a karantén, de ez öt nap után véget érhet, ha időközben negatív lesz a teszt és jelentősen enyhülnek a tünetek, ami egyébként ebben a járványhullámba, az omikronnál már két-három nap után is gyakori – közölte.

Erre a megbetegedésre nincs speciális terápia, a vírusos betegségeknél általában szokásos pihenést, a nagyobb folyadékbevitelt, a D-vitamint, a tünetek enyhítését, a lázcsillapítást javasolják a szakemberek. Akinek pozitív a tesztje, vagy tüneteket észlel, azonnal forduljon háziorvosához! – kérte Galgóczi Ágnes.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.