Kezdőlap Ingatlan Extrán túlértékeltek az ingatlanok, baj lehet belőle – figyelmeztet a német jegybank
No menu items!

Extrán túlértékeltek az ingatlanok, baj lehet belőle – figyelmeztet a német jegybank

Tavaly több mint 350 millió eurót költöttek a vásárlók a német ingatlanpiacon. Illusztráció: Bigstock

A németországi városokban az ingatlanárak évek óta szinte akadálytalanul emelkednek, és így a vásárlók 2021-ben már rekordösszegeket tettek le az asztalra. A Bundesbank azonban arra figyelmeztet, hogy az árak elválhatnak az értéktől.

Miközben Németországban az ingatlaneladások rekordmagasra emelkedtek, a Spiegel cikke szerint a Bundesbank egyre több jelét látja annak, hogy a városokban a házak és lakások túlértékelődtek. A legfrissebb becslések szerint, amelyeket a Bundesbank havi jelentésében értékel, az ingatlanárak a városokban tavaly 15 és 40 százalék között voltak a “társadalmi-demográfiai és gazdasági alapok által jelzett ár felett“.

Az IVD ingatlanügynöki szövetség előrejelzése szerint a magán- és kereskedelmi ingatlanok vásárlói 2021-ben összesen 353,2 milliárd eurót költöttek. A szövetség szerint ez 13,7 százalékponttal több mint 2020-ban, és több, mint valaha. Az előrejelzés az ingatlanátruházási adóból származó bevételeken alapul. Nem derül ki, hogy hány házat, lakást, irodát vagy raktárat adtak el tavaly. Az értékesítési rekord jelentős mértékben az ingatlanárak folyamatos emelkedésének köszönhető.

A Bundesbank évek óta figyelmeztet az ingatlanpiac túlértékeltségére. A Németországban és más európai országokban a közelmúltban tapasztalt erőteljes áremelkedés az Európai Rendszerkockázati Testületet, az ESRB-t is riasztotta. A Bundesbank jelentése azonban megállapítja, hogy a lakóingatlanok árának megítélése jelenleg különösen nagy bizonytalansággal terhelt, többek között az építési árak erőteljes emelkedése miatt.

Az IVD adatai szerint az ingatlanok terén tavaly Berlin volt az éllovas, ahol 26,4 százalékkal nőtt az értékesítés. Bréma volt a legkevésbé aktív, ahol az ingatlaneladások mindössze 4,2 százalékkal emelkedtek.

A szakértők között régóta vitatott, hogy Németországban a lakóingatlanok árai buborékot képeznek-e vagy sem. Az építőiparban és az ingatlanszektorban rendre rámutatnak, hogy a városokban és a környező területeken még mindig lakáshiány van, és hogy a kereslet sokkal nagyobb, mint a kínálat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás