Kezdőlap Pénzvilág Kiderült, mennyi extraprofitadót fizet idén az OTP
No menu items!

Kiderült, mennyi extraprofitadót fizet idén az OTP

Az OTP Bank 78,3 milliárd forintnyi extraprofitadót fizet az idén, a jövő évi összeg még egyeztetés alatt áll – közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a kormány június 4-én kihirdetett rendeletében átmeneti jelleggel, a 2022-es és 2023-as évekre extraprofitadó kivetéséről döntött a hitelintézetekre és a pénzügyi vállalkozásokra.

Ennek alapja 2022-ben a 2021-es éves beszámoló alapján meghatározott nettó árbevétel, az adó kulcsa pedig 10 százalék. Ennek megfelelően az OTP magyarországi csoporttagjait 2022-ben 78,3 milliárd forintnyi befizetési kötelezettség terheli, amit 2022 második negyedévében egyösszegben könyvelnek majd el, és a korrigált eredménykimutatás-szerkezetben a korrekciós tételek között mutatják majd be. A befizetési kötelezettségből 4,8 milliárd forint az OTP Jelzálogbankot terheli.

A közleményben hangsúlyozták: az orosz-ukrán fegyveres konfliktus következtében az OTP Csoport 2022 első negyedévében konszolidált szinten 33,4 milliárd forintos veszteséget szenvedett el, ezen belül a magyarországi alaptevékenység  – OTP Core – kapott osztalék nélküli adózott vesztesége 78,4 milliárd forintot tett ki.

Mindemellett, 2022 első negyedévében az OTP Core korrigált nettó kamateredménye 4 milliárd forinttal elmaradt a 2021 negyedik negyedévi 107,7 milliárd forintos
értéktől, így az OTP Core első negyedéves nettó kamatmarzsa az emelkedő hozamkörnyezet ellenére csökkent (negyedév/negyedév alapon 26, év/év alapon 4 bázisponttal), és mindössze 7 bázisponttal haladta meg a történelmi mélypontot jelentő 2020 negyedik negyedéves szintet – áll a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás