Kezdőlap Hírek Négynapos munkahetet tesztel Magyarországon a Telekom
No menu items!

Négynapos munkahetet tesztel Magyarországon a Telekom

Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a 4 napos munkarend megvalósíthatósága kapcsán. A vállalat emellett reprezentatív országos kutatásba is kezd annak érdekében, hogy felmérjék a hazai munkavállalók és munkaadók véleményét az innovatív megoldásról, társadalmi párbeszédet kezdeményezve a témában.

Számos országban indulnak kezdeményezések a munkaszervezési módszerek reformjával kapcsolatosan, Amerikában és Belgiumban már több vállalat is átszervezte működését, Angliában pedig a napokban indul a világ egyik legnagyobb, munkarenddel foglalkozó kísérlete, 70 vállalat részvételével. Azok a külföldi szervezetek, amelyek bevezették a 4 napos munkahetet, kiegyensúlyozottabb munka-magánélet egyensúlyról, magasabb produktivitásról, kevesebb kivett betegszabadságról számoltak be.

Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom Csoport kísérletezik az új munkarend bevezetésével: teszt jelleggel július és október között négy csapat – köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek egyaránt – 4 napos munkarendre áll át.

A kísérletezés az alapértékünk, proaktívan és bátran próbálunk ki új dolgokat, melyekről azt gondoljuk, hogy működésünket jobbá tehetik, valamint kollégáink fejlődését, életminőségének javítását szolgálhatják. A munka-magánélet egyensúlyát és a hatékony, célorientált munkavégzést szem előtt tartva úgy döntöttünk, négy csapat bevonásával elindítunk egy október végéig tartó teszt időszakot, melynek célja, hogy megtapasztaljuk, hogyan működik a 4 napos munkarend. Ezzel párhuzamosan egy átfogó kutatást is készítünk, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a témában a munkaerőpiac szereplőivel” – ismertette a projekt hátterét Friedl Zsuzsanna, Chief People Officer.

A pilot jelleggel indított időszakban a csapattagok változatlan alapbér mellett dolgoznak heti 4 napos munkarendben, és kiemelt figyelmet fordítanak a gördülékeny munkaszervezésre és a tapasztalatgyűjtésre. A 4 hónapos teszt időszak legfontosabb célja az információgyűjtés. A gyakorlati adatok elemzésén túl, a munkaerőpiac összes szereplőjének véleményére is kíváncsi a Telekom, éppen ezért országos reprezentatív kutatást indítanak a témában.

A kutatás vizsgálni fogja, hogy milyen forgatókönyvek lehetségesek a 4 napos munkahét kapcsán és hogy ennek bevezetéséről mi a véleménye a munkavállalóknak és az üzleti élet szereplőinek. A kérdőív júliustól bárki számára elérhető lesz online, emellett célzottan bevonásra kerülnek az üzleti döntéshozók és a HR szakma szereplői. A pilot időszak és a kutatás zárultát követően kerül sor a tapasztalatok kiértékelésére.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.
Hirdetés

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett