Kezdőlap Hírek A britek mostantól Afrikába telepíthetik az illegális bevándorlókat
No menu items!

A britek mostantól Afrikába telepíthetik az illegális bevándorlókat

Engedélyezte az angol-walesi fellebbviteli bíróság, hogy a brit kormány az kelet-afrikai Ruandába telepíthesse át mindazokat, akik a brit határt illegálisan átlépve érkeznek Angliába.

A végzéssel a bírói fórum – amely a második legmagasabb szintű brit igazságszolgáltatási testület a brit legfelsőbb bíróság után – elvetette a terv ellen jogi kifogást benyújtó jogvédő szervezetek fellebbezését.

A múlt héten a londoni felsőbíróság már visszautasította a ruandai kitoloncolási terv elleni keresetet, a fellebbviteli fórum pedig hétfőn az e végzés ellen beterjesztett fellebbezést is elvetette, így kedden elvileg a levegőbe emelkedhet az első olyan repülőgép, amellyel a brit kormány illegális bevándorlókat telepít át Ruandába.

London áprilisban jelentette be, hogy új migrációs és gazdaságfejlesztési egyezményt kötött Ruanda kormányával.

E megállapodás alapján mindazokat, akik illegálisan lépnek be brit területre, a brit hatóságok áttelepíthetik a közép-afrikai országba.

A ruandai kormánnyal kötött egyezménynek – amely tartalmaz egy 120 millió fontos gazdaságfinanszírozási csomagot is az afrikai ország számára – nincs felső számbeli korlátja, London szerint Ruandának megvannak a kapacitásai akár több tízezer ember letelepítésére is a következő években.

Boris Johnson

Boris Johnson brit miniszterelnök a megállapodás áprilisi bejelentése után tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az “innovatív megközelítés” biztonságos és törvényes lehetőséget teremt a menedék kérvényezésére, ugyanakkor felborítja az embercsempész bűnszervezetek üzleti modelljét, mivel a brit menedékjog-rendszert kihasználni kívánó gazdasági bevándorlók nem maradnak Nagy-Britanniában.

Azok viszont, akik ténylegesen védelemre szorulnak, ezt a védelmet megkapják, és ruandai érkezésük után azonnali hozzáférésük lesz az ehhez szükséges jogi szolgáltatásokhoz. Emellett lehetőségük nyílik arra is, hogy új életet kezdjenek “abban a dinamikus országban” a brit kormány anyagi támogatásával – fogalmazott a brit miniszterelnök.

Johnson hozzátette:

Ruanda a világ legbiztonságosabb és leggyorsabb gazdasági növekedésű országai közé tartozik, és globális elismertségre tett szert a bevándorlók befogadásával és integrálásával.

Az illegálisan brit területre lépőket – köztük azokat, akik a La Manche-csatornán csónakokkal átkelve Franciaországból érkeznek – a brit kormány által bevezetett új eljárás alapján ugyanakkor nem veszik fel a brit menedék-kérvényezési rendszerbe. Ezt London azzal indokolja, hogy a brit határokat törvénysértő módon átlépők biztonságos országokon áthaladva érték el Nagy-Britanniát, és ezekben az országokban kellett volna menedékjogért folyamodniuk.

A brit kormány már korábban jelezte azt is, hogy a készülő új bevándorlási törvény alapján életfogytiglani börtönnel lesznek sújthatók azoknak a hajóknak a vezetői, amelyekkel az embercsempészek a Nagy-Britanniába illegálisan bejutni próbálókat szállítják az európai kontinensről a brit partok felé.

E törvény előkészítését London felgyorsította, miután tavaly novemberben 31 ember, köztük öt nő és egy gyermek a tengerbe fulladt, amikor gumicsónakkal próbált átkelni a Doveri-szoroson Franciaországból Angliába, és a csónak az átkelési kísérlet közben elsüllyedt.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Hírek

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.