Kezdőlap Hírek BÉT - elemző: Csökkenés várható
No menu items!

BÉT – elemző: Csökkenés várható

Csökkenést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Holecz Noémi kommentárjában kiemelte: az európai határidős indexek alapján inkább negatív lehet a hangulat szerdán.

Holecz Noémi az Equilor szakértőjének BÉT várakozásai Kélp) AzÜzlet.hu /Forrás: Equilor
Holecz Noémi

Felidézte, hogy kedden gyengült a magyar tőzsdeindex, ami egybeesett az általános nemzetközi hangulattal, vegyesen teljesítettek a vezető részvények.

Az OTP egyik új akvizíciójához kapcsolódóan a bolgár felügyelet további információkat kért az új bolgár leányvállalat, az Expressbank megvásárlásával kapcsolatban, amit a múlt héten engedélyeztek, emiatt csúszhat a felvásárlás folyamata – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 264,71 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 39 058,30 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt. A Mol 14 forinttal, 0,45 százalékkal, 3110 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,40 százalékkal, 11 290 forintra csökkent, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,58 százalékkal, 430 forintra nőtt, forgalma 442,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 1,03 százalékkal, 5270 forintra esett, a részvények forgalma 880,0 millió forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Évente 86 liter párlatot szabad főzni jövedékiadó-mentesen

Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik.

Bécs zöld titkai, amiket még a helyiek sem mindig ismernek

A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot
Hirdetés

Hírek

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.