Kezdőlap Egészség-ügy Nyári járványhullámra készül Bécs – bővítik az oltási kapacitásokat
No menu items!

Nyári járványhullámra készül Bécs – bővítik az oltási kapacitásokat

Mivel hirtelen megugrott a negyedik koronavírus elleni oltást kérők száma, az osztrák fővárosban újra kibővítik az oltási kapacitásokat. Az oltópontok már nem csak a hét egy adott napján, hanem újra hétfőtől szombatig várják az oltakozókat. Oltatni lehet időponttal és időpont nélkül is.

Az osztrák fővárosban éppen egy hete egyszerűsítették le a Covid-19 elleni védőoltáshoz való hozzáférést, ami nem várt rohamot hozott: egy hét alatt csaknem tizenháromezren jelentkeztek negyedik oltásért Bécsben.

Az ORF beszámolója szerint az egyik oltóponton, az Austria Center Wienben – ahol időpont nélkül is fogadják az embereket – a hétvégén kisebb tumultus is kialakult emiatt. Vasárnap másfél-két órát is kellett várniuk azoknak, akik időpont nélkül érkeztek. Míg korábban ugyanis nagyjából naponta háromszázan érkeztek ide oltásért, addig most hétvégén napi 1.300-an.

Ez meg is lepte az oltást végző Samariterbundot, mivel korábban egy-egy kampány kapcsán maximum harmadával nőtt a forgalmuk. A fokozott érdeklődés miatt, amely mögött a szakértők elsősorban a külföldi nyaralásokat sejtik, Bécs városa azonnal lépett, és az oltási kapacitások jelentős bővítésről döntött.

Az oltópontok már nem csak a hét egy adott napján tartanak nyitva, hanem hétfőtől szombatig, és kibővítették a foglalható időpontokat is. Időpontot foglalni egyébként telefonon és online is lehet a 1450-es telefonszámon, illetve az impfservice.wien oldalon.

A szakértők azt ajánlják a bécsieknek, hogy a küszöbön álló nyári járványhullám miatt mindenki fejezze be az alapimmunizálást, vagyis legyen három koronavírus elleni oltása, illetve aki már több mint hat hónapja kapta a harmadik oltását, az adassa be az emlékeztető, negyedik oltást is. Ezt egyébként már a harmadik oltás beadását követő negyedik hónaptól lehet kérni.

Bécsben jelenleg negyvenötezer koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, az új fertőzöttek száma napi 2.600 körül mozog. A tömegközlekedési eszközökön és a megállókban, a gyógyszertárakban valamint az egészségügyi intézményekben továbbra is kötelező az FFP2-es maszk, a kórházak és gondozási otthonok látogatóinak pedig negatív PCR-tesztet is fel kell mutatniuk.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás