Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág OTP: stabil a teljesítmény, bizonytalan az orosz leánybank sorsa
No menu items!

OTP: stabil a teljesítmény, bizonytalan az orosz leánybank sorsa

Az egyedi tételeket nem számítva, a háború hatásaival együtt a tavalyihoz hasonló lett az OTP csoport teljesítménye a második negyedévben, ami a bank stabilitását és erejét mutatja – mondta Bencsik László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank eredményeit értékelő sajtótájékoztatón. Azt is közölte: vizsgálják az orosz leánybank értékesítésének lehetőségét.

Hozzátette: az első fél év profitabilitására a háborús helyzetnek “érdemben nem volt hatása“. Ugyanakkor az egyedi tételek, a nem várt magyarországi extra terhek (extraprofitadó, kamatstop) hatása már jelentős volt. Egyben reményét fejezte ki, hogy ezek a hatások csak átmenetiek.

Az osztalékfizetésre vonatkozó kérdésre közölte: ha lesz lehetőség rá, akkor fizetnek osztalékot, ugyanakkor korainak nevezte erről bármit nyilatkozni. Ha a teljesítmény az első félévihez hasonlóan alakul, akkor lesz osztalékfizetés. Az alap üzleti működés pozitív, viszont a háborús kockázat és az állami extraterhek hatása jelentős – fejtette ki.

Bencsik László

A csoport féléves konszolidált adózás utáni eredménye 42,7 milliárd forint volt, 80 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az adózás után korrekciós tételek jelentkeztek 208 milliárd forint összegben, döntően az orosz kitettségekkel és a magyar kormány intézkedéseivel összefüggésben – ismertette.

A várakozásaik szerint idén a nettó kamatmarzs stabilizálódhat. A menedzsment arra számít, hogy 2022-ben az orosz és ukrán operációkat nem számítva az árfolyamszűrt teljesítő hitelállomány organikus növekedése 10 százalék feletti lehet, a korrigált jövedelmezőségi mutató, a hitelkockázati költség ráta és a működési költséghatékonyság 2021-hez hasonlóan alakulhat, bár az infláció miatt nehéz lesz tartani – mondta. Az év hátralévő részében a második negyedévinél kisebb, ugyanakkor pozitív profit hozzájárulást várnak az orosz leánybanktól.

A hitelezés aktív csoportszinten, és az akvizíciós tevékenység is aktív – mondta, hozzátéve, hogy az emelkedő kamatkörnyezetben a hitelállományok növekedése kisebb lehet a következő időszakban. A teljesítő magyar hitelállományok 6 százalékkal bővültek negyedéves alapon (ez csoportszinten a legmagasabb), az első hathavi csoportszintű konszolidált teljesítő állományok növekedése ugyancsak 6 százalékos volt. A magyar adat jórészt a kormányzati és a jegybanki támogatott hitelprogramoknak köszönhető, a vezérigazgató-helyettes fontosnak nevezte, hogy ilyen konstrukciók maradjanak.

Elmondta: a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy az orosz működés stabilizálódott. A fogyasztási hitelezés átlagos, az áruhitelekre, a hitelkártyákra és a személyi kölcsönökre fókuszálnak a lakossági piacon, a vállalati hitelezést leállították, az állomány rubelben a felére csökkent. A piac így nyereségesen működtethető, a betétek jelentősen nőttek. Az orosz-ukrán hitelek együttes súlya június végén 7,8 százalékot képviselt a csoporton belül.

Az orosz bank értékesítését továbbra is vizsgálják, keresik a befektetőket. A legújabb orosz rendelet ugyan megtiltja a külföldi bankok értékesítését, ami speciális helyzetet teremtett, ezzel együtt is vizsgálják a lehetőségeket – mondta.

Ukrajnában sokkal nagyobb a bizonytalanság, nehéz egyértelmű várakozást közölni. A bank az ügyfelek és a kollégák mellett maximálisan kiáll, mindent megtesznek a lehető legjobb ügyfélkiszolgálás érdekében.

A leányvállalatokról elmondta: Bulgária jól teljesít, a horvát bank is kiemelkedően működik. A szerb bank is jó eredményt ért el, itt az OTP meghatározó piaci szereplő lett. Szeptember végén pedig lezárhatják a szlovén bank akvizícióját, a felügyeleti engedélyek megszerzését követően – vélekedett. Albániában újabb akvizícióval erősítették a bank jelentlétét, a piac dinamikusan fejlődik, ez augusztustól jelenik meg a csoport eredményében. Moldovában nehéz a helyzet, válság alakult ki, ezzel együtt sikerült profitot termelni. A Merkantil csoport és az OTP Alapkezelő egyaránt a várakozásoknak megfelelően teljesít – jelezte.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...

Egy évezredes kupola új élete – Felújítják Isztambul szívét, a Hagia Sophiát

Isztambul egyik legikonikusabb épülete, a közel másfél évezredes Hagia Sophia ismét reflektorfénybe került – ezúttal egy grandiózus restaurálási projekt középpontjaként.
Hirdetés

Hírek

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...