Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Lengyel miniszter: német politikusok miatt nem jön az uniós helyreállítási pénz
No menu items!

Lengyel miniszter: német politikusok miatt nem jön az uniós helyreállítási pénz

Zbigniew Ziobro. Fotó: Wikimedia Commons

Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter német politikusokat tett felelőssé azért, hogy Lengyelországnak eddig nem folyósították az uniós helyreállítási alap neki járó részét.

Ziobro, aki az egyik kisebb koalíciós pártnak, a Szolidáris Lengyelországnak az elnöke, nyilatkozatában a Der Spiegel szombati cikkét kommentálta. A német hetilap szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke támogatná, hogy kifizessék Lengyelországnak a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós alap neki járó összegét, viszont ellenzi ezt Vera Jourová, a bizottság alelnöke.

Ziobro szerint a helyzetnek a hetilap szerinti bemutatása “a németek részéről történő megtévesztés“. A Der Spiegel “azt a verziót próbálja terjeszteni, miszerint nem Von der Leyen csapta be a lengyel kormányt (…), hanem Jourová asszony” – mondta a miniszter.

Úgy látta: Von der Leyen fontos német politikusként “nyilvánvalóan becsapta a lengyel kormányfőt és az államfőt“, mivel újabb feltételeket támaszt a több közös egyeztetés eredményeképpen jóváhagyott lengyel helyreállítási tervnek.

Ziobro felidézte: 2020 decemberében figyelmeztette Mateusz Morawiecki kormányfőt a jogállamisági feltételrendszerről szóló, az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott rendelettel kapcsolatban. Szerinte a “cinikus (…) német politikusoknak akkor tett engedmények csak erősebb nyomásgyakorlást, zsarolást hoztak Varsó fejére“.

“Lengyelországot meglopják, ebben pedig vezető szerepet a német politika, német politikusok játszanak a német Von der Leyennel az élén”

– mondta Ziobro.

Bejelentette: a Szolidáris Lengyelország azt fogja kérni Morawieckitől, hogy mutasson be egy B tervet a helyreállítási eszközökkel összefüggő helyzet megoldására. Lengyelország az EU szuverén tagjaként jogosult arra, hogy teljesítsék elvárásait már csak azért is, mert az Európai Bizottság “csak közvetítő volt a részben a lengyel adófizetők terhére felvett nagy hitel igénylésében” – hangsúlyozta Ziobro.

A brüsszeli bizottság június elején hagyta jóvá a 23,9 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet, ennek eszközeinek kifizetését viszont a tervben foglalt szükséges feltételek – úgynevezett mérföldkövek – teljesítéséhez köti. Az első mérföldkövek teljesítését viszont Varsó és Brüsszel jelenleg eltérően értelmezi.

Augusztus elején Jaroslaw Kaczynski, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt elnöke egy interjúban azt mondta: Brüsszellel tárgyalva Lengyelország “maximális jóakaratot és kompromisszumkészséget” mutatott, de mivel az Európai Unió a lengyel engedmények ellenére sem hajlandó kifizetni a pénzt, pártja kénytelen felülvizsgálni az EU-val való kapcsolatát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás