Kezdőlap Világgazdaság Energiatakarékossági csomagot fogadott el a német kormány
No menu items!

Energiatakarékossági csomagot fogadott el a német kormány

Az energiafogyasztás csökkentését célzó szabályokról fogadott el rendeleteket a német szövetségi kormány. Becslései szerint az új előírások révén nagyjából két százalékkal kevesebb földgázra lesz szüksége Németországnak.

Az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggő drágulás miatt eddig hozzávetőleg nyolc százalékkal csökkent a földgázfelhasználás Németországban, a földgáz helyett szén- és olajtüzelésre építő áramtermelés felfuttatása további 3-5 százalékos megtakarítást eredményezhet szakmai számítások szerint.

A kormány adatai alapján két év alatt bő tízmilliárd euró megtakarítást hozhatnak a most elfogadott rendeletek, amelyekben a többi között a középületek fűtéséről, az emlékművek kivilágításáról és a boltok utcára nyíló bejáratainak használatáról határoztak meg szabályokat.

Az orosz energiaszállításoktól való függetlenség elnyeréséhez “össznemzeti erőfeszítés” szükséges – emelte ki a kormányülés után tett nyilatkozatában Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy “minden hozzájárulás számít“.

Németországban a tervek szerint 20 százalékkal csökkentik a földgázfelhasználást az utóbbi öt év átlagához képest. A kormány reményei szerint a megtakarítást jórészt a vállalatok és a háztartások önkéntes alapú fogyasztáscsökkentésével érik el.

A kötelező takarékossági szabályok elsősorban a közszférát érintik. Így az első – szeptembertől hatályos – rendeletben rögzítették például, hogy egyáltalán nem szabad fűteni a középületek nem állandó tartózkodásra használt helyiségeit, és csak 19 Celsius fokra szabad felfűteni az állandó használatban lévő helyiségeket. Eddig 20 Celsius fok volt az ajánlott minimális hőmérséklet a középületekben.

Robert Habeck. Fotó: Wikipedia

Rendelkeztek egyebek mellett arról is, hogy a középületekben nem szabad használni a decentralizált – helyi, nem távhőszolgáltatással működő – vízmelegítő berendezéseket, ha működésük elsősorban kézmosásra szolgál.

Az egyelőre hat hónapra szóló korlátozások nem vonatkoznak az iskolákra, kórházakra és szociális intézményekre.

Az új szabályrendszer azt is tartalmazza, hogy a biztonsági és vészvilágítás kivételével tilos az épületek és műemlékek külső megvilágítása.

A kiskereskedelmet érintő legfőbb új előírás szerint tilos állandóan nyitva tartani a fűtött üzlethelyiségek ajtóit vagy be- és kijárati rendszereit, ha ez hőveszteséget okoz, kivéve, ha menekülési útvonal részét alkotják. Azt is előírták, hogy este 22 órától reggel 6-ig tilos megvilágítani a reklámfelületeket, kivéve, ha a világításnak közlekedésbiztonsági vagy egyéb biztonsági szerepe is van. A kormány azt is tervezte, hogy éjszakára a kirakatok kivilágítását is lekapcsoltatják. Kiskereskedelmi érdekképviseletek tiltakozására erről letettek.

A második rendelet várhatóan októberben lép életbe, ha megadja hozzájárulását a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája, a Bundesrat.

Ebben egyebek mellett kötelezik a gázfűtésű lakóingatlanok tulajdonosait, hogy a következő két évben legalább egyszer ellenőriztessék a fűtést. Az évi 10 gigawattóránál (GWh) többet fogyasztó vállalkozásokat az energiamegtakarítási lehetőségek feltárására és az energiahatékonyság javítására kötelezik.

Robert Habeck az utóbbi hónapokban számos nyilatkozatában kiemelte, hogy azért kell visszafogni az energiafogyasztást, mert Moszkva a piaci folyamatok alakításával, főleg a földgázexport visszafogásával “gazdasági háborút” folytat az Ukrajnát támogató országok ellen, és azért, hogy viszályt szítson az Ukrajna mellett kiálló Európai Unió tagjai között.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.
Hirdetés

Hírek

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.