Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Ki vette meg az orosz Sberbank részesedését a horvát Fortenovában?
No menu items!

Ki vette meg az orosz Sberbank részesedését a horvát Fortenovában?

A Sberbank részesedésének értékesítése a horvát Fortenova vállalatban október 31-én minden nemzetközi szabálynak megfelelően, jogsértés nélkül lezárult, a vevő egy befektető az Egyesült Arab Emírségekből – közölte csütörtökön az orosz Sberbank.

Azt is hozzátették, hogy az értékpapírok eladása utáni teljes összeget október 31-én megkapták, így a Sberbank már nem a Fortenova részvényese, és semmilyen módon nem kapcsolódik hozzá.

A tulajdonosváltásról szóló értesítést a törvénynek megfelelően megküldték a Fortenovának – írták.

A Fortenova még áprilisban jelentette be, hogy az orosz Sberbank az ukrajnai háborúra válaszul bevezetett nyugati gazdasági szankciók miatt eladta 43 százalékos részesedését az 50 ezer munkavállalót foglalkoztató horvát Fortenova vállalatban a magyar-amerikai Indotek Csoportnak, de az akvizíciót még jóvá kell hagynia az illetékes szabályozó hatóságoknak.

Később a horvát nyugdíjalapok is tárgyaltak a Sberbank részesedésének kivásárlásáról.

Frano Matusic külügyi államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az eddigi befektetők a horvát hatóságok jóváhagyását kérték.

Az egyik ilyen kérés az Indotek Csoport részéről érkezett, amelyet feldolgoztak és további kiegészítéseket kértek, a másik megkeresés pedig a horvát nyugdíjalapoktól jött – mondta.

“Mi minden engedélyt időben kiadtunk ahhoz, hogy a tranzakció megtörténhessen, de az egyik nyugdíjbiztosító, az AZ nem járult hozzá az ügylethez” – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy az uniós szabályok szerint mivel a tranzakció nem történt meg, október 31-ével az engedélyek hatályukat vesztették.

“Horvátország mindenesetre semmilyen módon nem vett részt a mostani tranzakcióban” – mondta, hangsúlyozva, hogy bekérnek minden információt, hogy kiderüljön, a felek megsértették-e a szankciókat, bár hozzátette, azok nem vonatkoznak az Egyesült Arab Emírségekre.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő, aki jelenleg hivatalos látogatáson tartózkodik Németországban, horvát újságíróknak úgy nyilatkozott: “arról, ami most történt, a Sberbank senkit nem értesített”.

Mint mondta, először meg kell vizsgálni, valódi befektetőről van-e szó és jogszerű-e a tranzakció, majd utána döntenek.

“Számunkra az a legfontosabb, hogy a cég normálisan működjön” – szögezte le.

Az ukrajnai háború miatt az Európai Unió gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, amelyek így érintették Horvátország legnagyobb vállalatát is, amelyben a Sberbank 43 százalékos részesedéssel rendelkezett.

Az orosz pénzintézet a csődközelbe jutott Agrokor hitelezőjeként szerzett részesedést a két évig tartó rendkívüli eljárás után jogutódként megalakult Fortenova Csoportban, Délkelet-Európa legnagyobb élelmiszerkereskedő- és termelő vállalatában.

A Fortenova három alaptevékenysége a kis- és nagykereskedelem, az élelmiszeripar és mezőgazdaság. Több mint 30 millió fogyasztót szolgál ki nyolc délkelet-európai piacon. A cégcsoportba tartozik a horvát Konzum kiskereskedelmi üzletlánc is.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...