Kezdőlap Cégvilág Felszámolás indul a Tungsramnál, 750 dolgozót elküldenek
No menu items!

Felszámolás indul a Tungsramnál, 750 dolgozót elküldenek

A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését – közölte a cég.

A tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló hat hónapos törvényi határidő november közepén lejár, de miután hétfőn az EXIM Bank elutasította a Tungsram másodszori csődegyezségi ajánlatát, megkezdődik a cég felszámolása, amit a bíróság hivatalból rendel el.

A vállalat szándékai szerint a felszámolási eljárás alatt tovább folytatja a működését, de a jogszabályi előírások miatt kedden 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes kormányhivataloknál – derül ki a Tungsram közleményéből.

Mint írják: a Tungsram képviselői és a jelen lévő hitelezők is “megdöbbenve fogadták“, hogy az EXIM Bank nemmel szavazott, és így “lehetetlenné tette a csődegyezség létrejöttét” a hétfői, második csődegyezségi tárgyaláson, amelyen a vállalat átdolgozott csődegyezségi javaslatot nyújtott be. Az EXIM Bank igen szavazata nélkül érvényes egyezség nem jöhetett létre, annak ellenére, hogy az első csődegyezségi tárgyaláson a nem biztosított hitelezők többsége megszavazta a Tungsram törlesztési javaslatát.

A Tungsram jogi csapata jelenleg azon dolgozik, hogy a szükséges dokumentumokat eljuttassa a bírósághoz, ahol felszámolóbiztost jelölnek ki, akinek feladata többek között a vállalat vagyonnaká értékesítése. A Tungsram menedzsmentje teljes mértékben együtt kíván működni a felszámolóbiztossal is, addig a csődeljárás során kijelölt vagyonfelügyelő felügyelete alatt működik a cég.

A közleményben úgy fogalmaznak, hogy a társaság “lehetőségei szerint mindent megtett, hogy egyezségre jusson hitelezőivel és törlessze adósságát” a többségében magyar kkv-kból álló beszállítóinak. Ezért ajánlotta, hogy hitelezőnként 10 millió forintig 100 százalékosan megtéríti tartozásait, az EXIM Bank lépése azonban megakadályozta ezt, emiatt “a Tungsram sajnálatát fejezi ki minden hitelezője felé“.

A Tungsram arra számított, hogy “tiszta jogi környezet jön létre a csődegyezség elfogadásával“, mert ilyen környezetet vártak el azok a befektetők, amelyekkel ígéretes tárgyalásokat folytatott a vezetőség. Ez nem valósult meg az EXIM Bank miatt, viszont a vállalat vezetése úgy gondolja, hogy a hitelezők, a dolgozók érdekei miatt egy folyamatosan üzemelő cég nagyobb értéket képvisel a felszámolás alatti helyzetben is, mintha csak használt gépeket lehetne értékesíteni – írták.

A vállalat célja a felszámolási eljárás során is az, hogy egyezséget kössön a hitelezőkkel és kilábaljon a felszámolásból, erre az eljárásban megvan a jogi lehetőség. A Tungsram szándékai szerint tovább folytatja működését, megrendeléseket vesz fel vevőitől és fizeti azokat a beszállítókat, amelyek az értékesítéshez szükséges anyagokat, szolgáltatásokat nyújtják.

A közlemény szerint az elmúlt időszakban megkezdett szervezeti átalakítások révén kisebb leányvállalatok létesültek vagy létesülnek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a Tungsram “egészséges üzletágai életben maradhassanak“. A kisebb cégek vonzóbbak a befektetők számára, és ha ezen befektetők tőkét tudnak biztosítani a vállalatoknak, akkor “a profitábilisan működtethető gyárakban a munkavállalókat tovább lehet foglalkoztatni“.

Ilyen befektetőkkel, például a svájci Business Creationnel tovább folynak a tárgyalások. Csődegyezség híján azonban lényegesen nehezebbé vált az eredményes tárgyalás a befektetőkkel.

Ezen körülmények és a felszámolással normális esetben is járó bizonytalanság miatt a Tungsramnak “rugalmasnak kell maradnia és figyelembe kell vennie minden lehetőséget” – fogalmazott közleményében a cég, hozzátéve:

ezért "kénytelen volt a legrosszabb eshetőségre is készülve" bejelenteni kedd reggel az illetékes kormányhivataloknál csoportos létszámleépítési szándékát 750 munkavállalóra.

A vállalat hangsúlyozza: a bejelentés “szükségszerű lépés, de egy szándéknyilatkozat csupán“, amelyet a jogszabály megkövetel. Nem végleges a döntés, a végrehajtása nem kötelező.

A bejelentésről a vállalat a szakszervezeteket és a dolgozókat is tájékoztatta. A Tungsram mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítést elkerülje, és előkészíti azt, hogy a befektetők a dolgozókat továbbra is foglalkoztassák a létrehozott új leányvállalatokban – olvasható a cég közleményében.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.