Kezdőlap Pénzvilág Öt évre 50 százalékos hozammal kontrázzák az állampapírokat

Öt évre 50 százalékos hozammal kontrázzák az állampapírokat

Illusztráció: MTI/Balogh Zoltán

Az elszálló infláció miatt kétszámjegyű hozamot kell ígérnie annak, aki a befektetők pénzére hajt. Az állampapírok jelenleg a 3-6 éves konstrukcióiknál kínálnak ilyet induláskor, rövidebb lekötésekre banki betétnél is találni már 12 százalékos kamatajánlatot. Most pedig egy biztosító rukkolt elő öt év alatt 50 százalékos hozamot garantáló lehetőséggel – írja a Bank360.hu.

Az állampapírok és lekötött banki betétek kínálatának változása jól jelzi, hogy mekkora az a hozam, amiért 20 százalék fölötti aktuális éves infláció idején a befektetők már szívesen lekötik a pénzüket. A lakossági állampapíroknál az inflációkövető, 4-6 éves futamidejű Prémiumnak és az újraindított, 3 éves Bónusznak is 10 százalék fölé tette az induló kamatát az Államadósság Kezelő Központ, hogy elég vonzóak legyenek.

A lekötött betéteknél is 10 százalék körüli vagy akár azt meghaladó kamatot kínálnak azok a bankok, amelyeknek szüksége van új forrásra a lakossági ügyfelektől. A legjobb ajánlatok már 12 százalékosak.

Ebben a helyzetben állt elő az Union Biztosító egy olyan egyszeri díjas befektetési egységekhez kötött életbiztosítással, aminél a befektetési konstrukció öt év alatt legalább 50 százalékos hozamot garantál. Ez vonzó ajánlatnak látszik, de a vonzereje valójában attól függ, hogy milyen inflációt és ebből fakadó kamatokat vár valaki az elkövetkező öt évben. Amennyiben ugyanis az infláció és vele az alapkamat és az állampapírhozamok viszonylag hamar visszatérnek 10 százalék alá, és tartósan jelentősen alatta maradnak, akkor ez a konstrukció már megelőzheti a jelenlegi állampapírsztárokat – írja a Bank360.hu.

A jelenlegi prognózisok 2023 második felétől várják az infláció érdemi és jelentős csökkenését, aminek következtében 2024-re állhat elő 10 százaléknál jelentősen alacsonyabb éves infláció.

Aki ebben bízik, és le tudja kötni a pénzét öt évre, annak most jó lehetőség az Union befektetési ajánlata. Ebbe vastagabb bukszával lehet belevágni, hiszen minimum 1 millió forintot kell befizetni, és 100 millió a felső határ. Az ajánlat december 13-ig él, de aki biztosra akar menni érdemes előbb jelezni a befektetési szándékát.

Ez egy egyszeri díjas szimpla közlekedési baleseti halálra szóló életbiztosításból és egy zárt végű eszközalapba történő egyszeri díjas befektetésből áll. Bár a befektetési kockázatot ennél a terméknél is a szerződő viseli, az osztrák Erste Group által kezelt eszközalap mögöttes befektetésének hozama garantált.

A több befektetési formában is megjelenő kétszámjegyű befektetési ajánlatok láttán a Bank360.hu szerint nem lenne meglepő, az elkövetkezőkben továbbiakkal rukkolnának elő a befektetők pénzéért versenyezve, hiszen egyre többen ébrednek rá, hogy az alacsony inflációs évek kényelme után aktívabban kell mozgatniuk a pénzüket, ha nem akarják, hogy a szemük láttára veszítsen hatalmasat az értékéből.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.