Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az EP befagyasztaná a Magyarországnak szánt uniós forrásokat
No menu items!

Az EP befagyasztaná a Magyarországnak szánt uniós forrásokat

Az Európai Parlament szerint az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés nem elegendő az Európai Unió pénzügyi érdekeit fenyegető rendszerszintű kockázatok kezeléséhez, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják, ezért azt javasolta, fagyasszák be a Magyarországnak szánt uniós forrásokat.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők kijelentették, hogy az uniós bizottság és az Európai Unió Tanácsa “a magyar nyomásnak ellenállva” ne fogadja el a források felfüggesztését jelentő, a jogállamisági mechanizmus keretében javasolt intézkedéseket.

Véleményük szerint az uniós források befagyasztásának feloldása csak akkor lenne lehetséges, ha a magyar korrekciós intézkedéseknek a gyakorlatban is fenntartható hatása van.

A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar tervvel kapcsolatban az EP sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a magyar kormány lépései miatt a pénzek még nem jutottak el a magyarokhoz. Megjegyezték ugyanakkor, hogy továbbra is fennáll az uniós pénzekkel való visszaélés kockázata, ezért a magyar terv jóváhagyásával mindaddig várni kell, amíg az ország teljes mértékben végre nem hajtja az Európai Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága valamennyi vonatkozó ítéletét.

Az EP-képviselők állásfoglalásukban felszólították az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy ne engedjenek a kulcsfontosságú uniós döntések, köztük az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós segítség, illetve a “globális minimális társaságiadó-kulcs bevezetése megakasztásával nyomást gyakorló Magyarországnak“. Az EU-s döntéshozatal egyhangúságot megkövetelő szabályával való visszaélés “ne legyen semmilyen hatással” a helyreállítási tervvel és a jogállamisággal kapcsolatos döntésre – jelentették ki.

Az EP-képviselők nehezményezték továbbá, hogy az Európai Bizottság csak “hosszú késedelem után és túlzottan korlátozott hatállyal” indította el az uniós pénzek védelmét szolgáló feltételességi mechanizmust Magyarországgal szemben. Végezetül arra szólították fel a brüsszeli testületet, tegyen azonnali lépéseket a jogállamiság megsértésének egyéb vetületeit illetően is, különösen az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan.

Az Európai Bizottság szeptember 18-án korrupcióval és közbeszerzésekkel kapcsolatos aggályok miatt a Magyarország számára rendelkezésre álló uniós forrásokból 7,5 milliárd eurónyi összeg befagyasztására tett javaslatot. A lépés a jogállamisági feltételrendszerhez kapcsolódó mechanizmus áprilisi elindítását követte. Magyarország tárgyalt az uniós bizottsággal, majd 17, az aggályok kiküszöbölését célzó intézkedést mutatott be. A végső döntést az Európai Bizottság ajánlása alapján az Európai Unió Tanácsa hozza meg december 19-ig.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.