Kezdőlap Hírek Brexit: sakk a brit gazdaságnak. EU-s állampolgárságra hajt, aki teheti
No menu items!

Brexit: sakk a brit gazdaságnak. EU-s állampolgárságra hajt, aki teheti

A brit lakosság két esztendővel ezelőtt, szoros népszavazáson döntött az Európai Unió elhagyásáról, ám a kilépés minden következménye még ma sem belátható. Egy dolog viszont már biztos: a Brexit miatt már most vállalatok tucatjai menekülnek az Egyesült Királyságból.

A brit gazdaság számára kedvezőtlen döntés megszületése óta számos nemzetközi vállalat bejelentette, hogy részben vagy teljes egészében kivonul Nagy-Britanniából, mellettük pedig a helyi cégek is kénytelenek összébb húzni a nadrágszíjat – írja a Guardian. Így tett többek mellett a híres brit áruházlánc, a House of Fraser is, amely a közelmúltban hozta nyilvánosságra, hogy 59 üzletéből 31-et hamarosan bezár.

Az igazán nagy érvágás azonban az olyan nagyvállalatok távozása lehet, mint a BMW és az Airbus. Előbbi számos nagy-britanniai üzemét bezárja, köztük a legnagyobb, Walesben működő gyárát is, aminek következtében éppen ott szökhet az egekbe a munkanélküliek száma, ahol a legtöbben voksoltak az EU elhagyása mellett.

Az amerikai Baker Mckenzie felméréséből nemrég az is kiderült, hogy az általuk megkérdezett 800 francia, német, spanyol, holland, svéd és ír cégvezető közel fele azt válaszolta, hogy az érdekeltségeik csökkentették a beruházások számát az Egyesült Királyságban a népszavazás óta. A Guardian szerint e számok fényében nem is olyan meglepő, hogy a múlt hétvégén rengetegen tüntettek a Brexit ellen szerte az országban.

A kimutatások ráadásul azt jelzik, hogy a Brexit ez idáig 20-40 milliárd fontjába került Nagy-Britanniának. Ezzel párhuzamban a brit GDP növekedése mindössze 0,1 százalék volt az első negyedévben, és a becslések szerint a második negyedévben is alig fogja elérni a 0,2 százalékot. Ennek következtében pedig a font is lejtőre kerülhet, igaz, a brit fizetőeszköz már napjainkban is 10 százalékkal kevesebbet ér, mint a népszavazás előestéjén. Az Egyesült Királyság gazdasága tehát láthatóan és érezhetően lassul, mindezt úgy, hogy még a közelben sincs a hosszúra nyúló kilépési folyamat vége.

Mindehhez jön az is, hogy a britek közül egyre többen próbálnak meg EU-s állampolgárságot szerezni – igaz, úgy, hogy nagyrészük a brit állampolgárságot is megőrzi. A BBC adatai szerint 2017-ben 17 EU-s tagállamban összesen 12 993 britnek sikerült – a nagyságrendet tekintve elsősorban német, másodsorban francia, illetve belga – állampolgárságot kapnia. Ez pedig egyértelmű jele annak, hogy sokan érzik úgy: az EU-s kedvezményeket – köztük az unión belüli szabad mozgást – kár lenne feladni. Ezt mutatja, hogy 2016-ban, a Brexit-népszavazás idején két és félszer kevesebben, alig több mint ötezren folyamodtak más EU-s ország állampolgárságáért. Sőt 2014-ben ez a szám mindössze 1594 volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.