Kezdőlap Élelmiszeripar Mérséklődhet az élelmiszerek drágulása
No menu items!

Mérséklődhet az élelmiszerek drágulása

Illusztráció: MTI/Máthé Zoltán

A következő hónapokban valószínűleg mérséklődik az élelmiszerdrágulás Magyarországon, kisebb mértékben esetleg csökkenhet is néhány termék ára – közölték az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. szakértői.

Az Agrár- és élelmiszeripari üzletág vezetője a következő negyedévre várja az áremelkedés ütemének csökkenését, és ekkorra derül ki az is, milyen mértékben esik vissza a fogyasztás. Hollósi Dávid hozzátette, hogy a termelők is bizakodóbbak lettek, a visszajelzések alapján 2022 végén már nem romlott a helyzetértékelésük, ugyanis a költségeik emelkedését jórészt el tudták fogadtatni a kereskedőkkel és a vásárlókkal.

Hollósi Dávid

Még mindig a szántóföldi növénytermesztés kilátásai a legjobbak, bár a kukorica súlyos veszteséggel zárt az aszály miatt. Rontotta a gazdák helyzetét az is, hogy a szokásos, főképp Romániából, Szerbiából és Szlovákiából érkező behozatal mellett tavaly jelentős, az év végéig akár 1,5 millió tonnányi gabona és olajosmag érkezett Ukrajnából, jelentősen lenyomva a felvásárlói árakat. A belföldi iparnak ugyanakkor szüksége volt erre a gyenge termés miatt, és valószínűleg ezután is együtt kell élniük a magyar gazdáknak az ukrajnai importtal. Kedvez ugyanakkor a növénytermesztőknek a műtrágya egyik alapanyagát képező földgáz árának csökkenése – tette hozzá.

A szakértő úgy véli, hogy valamelyest az állattartók is bizakodóbbak, hiszen az olcsó ukrán gabona csökkenti a takarmányköltségeiket, a termékeik iránti keresletet pedig nem vetette vissza olyan mértékben a drágulás, mint várták.

Visszaesés inkább a zöldségek forgalmában látszik, a gyümölcstermesztőknek pedig az okozhat gondot, hogy a felvásárlási árak nem követték a termelési költségeik emelkedését.

A bor ennél is kevésbé drágult, inkább idén várható nagyobb mértékű, bár az élelmiszerekét el nem érő áremelkedés.

A kiszámíthatatlan időjárás miatt a gyümölcs kockázatos ágazattá vált, jövedelmezővé tenni költséges beruházásokkal, öntözéssel, fagy és jég elleni védekezéssel lehet. Aki erre nem képes, megragad a kevésbé jövedelmező szinten.

Hollósi Dávid szerint a magyar élelmiszergazdaság új korszakba lépett, amelyben egyre fontosabb az együttműködés a térség többi országával. A magyar termelők nyeresége várhatóan emelkedni fog, hiszen az agrárium kibocsátása 2015 óta 2500 milliárd forintról 4000 milliárd forintra nőtt, és ezt előbb-utóbb az évek óta nagyjából 700-800 milliárd forint körül stagnáló profitnak is követnie kell. A sertéstartók közül lesznek, akik nem tudnak lépést tartani a fejlődéssel, de a magyar baromfitartók például már most is európai színvonalon állnak.

Héjja Csaba

Jelentős előrelépést lát Héjja Csaba elemző is az utóbbi 7-8 évben, az agrár- és élelmiszeripari beruházások ugyanis ekkor lendültek föl igazán Magyarországon, és ez nem csak a támogatásoknak, hanem az önerőből végrehajtott fejlesztéseknek is köszönhető. Ezek eredményei nem is mind jelentkeztek még, bár az is biztos, hogy az élelmiszerárak nem térnek vissza a korább szintre – hangsúlyozta.

A szakértő szerint Magyarországon a drágulást olykor előrehozott áremelések is erősítették, de alapvetően azért lehetett európai viszonylatban is jelentős a növekedés, mert a nyugati országokhoz képest korábban olcsó volt az élelmiszer Magyarországon. Közben a termeléshez szükséges energiáért és alapanyagokért ugyanazt a magas árat kell fizetniük az itteni termelőknek. Így most az áremelkedés nagyobb mértékű volt itt, mint a fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országokban, ahol az ágazat energiaigénye is alacsonyabb – derült ki a bemutatott összesítésből, amely szerint a később csatlakozott uniós tagállamok még mindig a kevésbé hatékonyan termelő államok közé tartoznak a közösségen belül.

Héjja Csaba szintén az élelmiszerdrágulás közeli mérséklődését valószínűsíti belföldön, nyugaton viszont még a következő negyedévekben is jelentős áremelkedést vár.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jött Trump és bedobta a törülközőt a globális banki klíma-szövetség.

A szövetség, amely egykor több mint 140 tagot foglalt...

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...
Hirdetés

Hírek

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.