Kezdőlap Ingatlan Fordulat: ismét nőttek a lakásbérleti díjak
No menu items!

Fordulat: ismét nőttek a lakásbérleti díjak

Illusztráció: MTI/Marjai János

A lakásbérleti díjak országosan 1,7 százalékkal, a fővárosban 2,1 százalékkal nőttek januárban az egy hónappal korábbihoz viszonyítva, ami fordulatot jelent a tavaly szeptember-decemberben tapasztalt stagnáló-csökkenő tendencia után – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

Az összesítés szerint januárban a lakbérek országosan 20 százalékkal, a fővárosban 22 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, 2015-höz viszonyítva pedig 75, illetve 69 százalékos volt a növekedés.

A nominális lakbérek a járvány előtti, 2020 januári adatot országosan 21, Budapesten 18 százalékkal haladták meg, ám reálértéken csökkentek: a fogyasztóiár-indexet figyelembe véve a lakbérek januárban országosan 13, Budapesten 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a három évvel korábbinál.

Januárban Budapesten egy hónap alatt valamennyi kerületcsoportban emelkedtek a lakbérek, legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal a budai hegyvidéki kerületekben, a pesti belső és külső kerületekben 2-3, a budai egyéb és a pesti átmeneti kerületekben pedig 1-2 százalékkal.

Balogh László

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a januári drágulásban szerepet játszik az, hogy a felsőoktatásban a keresztféléves oktatásban tanuló diákok egy része megjelent a keresleti oldalon. Szintén löketet adtak a piacnak azok, akik a magas lakáshitelkamatok miatt egyelőre elhalasztották a lakásvásárlást és bérelt lakásba költöztek. Tapasztalatok alapján a minimálbéremelés is – amely idén januárban több mint 16 százalék volt – fölfelé szokta húzni a bérleti díjakat – magyarázta.

A szakember kiemelte, hogy február közepén a kínálatban szereplő albérleteket nézve a vármegyeszékhelyek közül Veszprém, Debrecen, Győr, Székesfehérvár és Szombathely volt a legdrágább, ezekben a városokban 150-152 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. A legolcsóbb nagyvárosok közé tartozik 90-100 ezer forintos díjjal Miskolc, Salgótarján, Szekszárd, Kaposvár, Békéscsaba.

A fővárosban az V., a II. és az I. kerületben a legmagasabbak a bérleti díjak, havi 250-330 ezer forintért kínálják a tulajdonosok a kiadó lakóingatlanokat, a legolcsóbb kerületekben viszont – például a X., a XV. és a XXIII. kerületben – feleennyiért lehet albérletet találni.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fehérvári ősz gasztro élményekkel fűszerezve

Az Albatrosz Repülő Egyesület szervezésében megvalósuló repülőnap azonban idén sem csak a repülés szerelmeseinek kínál programokat

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Hírek

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.