Kezdőlap Világgazdaság Moszkva háborús adóval sarcolja a cégeket

Moszkva háborús adóval sarcolja a cégeket

Illusztráció: Bigstock

A Kreml háborús adó kivetését tervezi az Oroszországban működő vállalatokra, mivel a háború és a szankciók ótiási lyukat ütöttek a költségvetésen. Moszkva szerint ez egy önkéntes és egyszeri befizetés lesz, de ebben sokan kételkednek.

Több mint egy évvel Ukrajna lerohanása után az orosz hatóságok a hazai pénzügyi problémák miatt erőltetik a társasági különadó tervét. Alekszej Szaszanov orosz pénzügyminiszter-helyettes a Taszsz állami hírügynökségnek elmondta, hogy az egyes vállalatokra kivetett adó mértékét április elején határozzák meg. Az orosz pénzügyminisztérium már korábban bejelentette, hogy a teljes összeg mintegy 300 milliárd rubel (3,7 milliárd eurónak megfelelő összeg) lesz.

A Spiegel értesülései szerint az új szabályozás várhatóan az év végén lép hatályba. A tervek szerint például az olaj- és gázipari cégek mentesülnek majd az adó alól. Hivatalosan Moszkva mindig is hangsúlyozta, hogy ez egy önkéntes és egyszeri befizetés lesz. Egyes megfigyelőknek azonban kétségeik vannak ezzel kapcsolatban, és magas rangú üzleti képviselők máris kritikát fogalmaztak meg. A nem kormányzati médiában rendre “háborús adóról” beszélnek, amellyel a moszkvai vezetés részben be akarja tömni az állami költségvetésben tátongó lyukat.

Magas költségvetési hiány

Oroszország 2022. február 24. óta agressziós háborút folytat Ukrajna ellen, ezért a nyugati államok messzemenő gazdasági szankciókkal sújtották. A magas olaj- és gázbevételek ellenére a világ legnagyobb országának tavaly 3,3 billió rubel (mintegy 41 milliárd euró) költségvetési hiánya volt. Idén az időközben bevezetett olajárplafon miatt még súlyosabb veszteségek fenyegetnek.

A Nemzetközi Energiaügynökség jelentése szerint többek között az olajbevételek több mint 40 százalékkal csökkentek. Mivel a katonai és szociális programokra fordított kiadások is jelentősen megnőttek, Oroszország költségvetési hiánya egyre nagyobb. A pénzügyminisztérium szerint februárban már 2,6 billió rubelt tett ki, ami az egész évre eredetileg becsült hiány 88 százaléka.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.