Kezdőlap Hírek Orbán: ahogy csökken az infláció, megszűnnek az ársapkák
No menu items!

Orbán: ahogy csökken az infláció, megszűnnek az ársapkák

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az élelmiszerek esetében ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják majd kivezetni a most még létező ársapkákat – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor kifejtette: az árstopok hasznosak, segítenek az infláció csökkentésében, ugyanakkor – mivel ez egy mesterséges beavatkozás a kereskedelem normális folyamataiba -, mellékhatásai is vannak. Ezért az a jó, ha ezek az ástopok eltűnnek a rendszerből, és visszatérünk a normális gazdasági helyzethez – fogalmazott, hozzátéve:

amíg azonban az infláció nagyon magas, addig ezt nem lehet megtenni.

A kormányfő elmondta: a rezsivédelmi rendszert meg tudták védeni, az átlagfogyasztásig továbbra is védett áron tudnak az emberek energiához jutni. Ugyanakkor az élelmiszerek tekintetében, ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják kivezetni az ársapkákat, hasonlóan a banki hitelekhez, “ahol szintén mindenfajta védelmi mechanizmusokat működtetünk, ami normális esetben inkább csak zavarokat okoz” – közölte.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ha az infláció egy bizonyos szint alá süllyed, akkor a megfelelő ütemben meg kell hozni azoknak az intézkedéseknek a feladásáról szóló döntéseket, amelyeket a magas infláció miatt vezettek be.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár egy repülőben – ibis Styles hotel nyílt Debrecenben

A közel 80 országban több mint 2500 szállodával rendelkező...

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...