Kezdőlap Hírek Gyerekek adataival élt vissza a TikTok, hatalmas bírságot kapott Nagy-Britanniában
No menu items!

Gyerekek adataival élt vissza a TikTok, hatalmas bírságot kapott Nagy-Britanniában

Milliós pénzbírságot róttak ki a brit hatóságok a TikTok videómegosztó közösségi portált üzemeltető, kínai tulajdonú cégre gyerekek személyes adatainak törvénysértő kezelése címén.

A brit információs kormánybiztos londoni hivatala bejelentette, hogy a társaságnak 12,7 millió font (5,5 milliárd forint) büntetést kell fizetnie, amiért gyerekeknek is lehetővé tette az alkalmazás letöltését, személyes adatokat gyűjtve róluk.

A vizsgálat a 2018-2020-as időszakra terjedt ki, és a hivatal arra a megállapításra jutott, hogy a TikTok-alkalmazást Nagy-Britanniában ennek az időszaknak a végére már 1,4 millió 13 évesnél fiatalabb gyerek használta saját profillal.

A kománybiztosi hivatal hangsúlyozza végzésében, hogy a TikTok szabályai is tiltják 13 év alattiaknak a saját TikTok-profil létrehozását.

John Edwards információs kormánybiztos a határozathoz fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: Nagy-Britanniában törvények ügyelnek arra, hogy a gyerekek a digitális világban is biztonságban legyenek, és a TikTok nem tartotta be ezeket a törvényeket.

Edwards szerint a gyerekek adatainak begyűjtésével lehetővé vált, hogy a TikTok nyomon kövesse szokásaikat és potenciálisan káros, nem nekik megfelelő tartalmakat tegyen hozzáférhetővé számukra.

A TikTok nagy-britanniai részlegének szóvivője a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva hangsúlyozta: a cégnél külön 40 ezer fős munkacsoport dolgozik “a nap 24 órájában” csak azon, hogy a médiaplatform minden felhasználó számára biztonságos legyen.

Az illetékes szerint a TikTok még fontolgatja, hogy milyen lépéseket tegyen a bírság ügyében.

A brit kormány a múlt hónapban azonnali hatállyal megtiltotta a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a minisztériumok és más kormányintézmények munkatársainak hivatali informatikai és távközlési eszközein.

Oliver Dowden, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője a londoni alsóházban tartott tájékoztatásában elmondta: a kormány megbízásából elvégzett kiberbiztonsági vizsgálat – amelynek középpontjában a TikTok tevékenysége állt – azzal a következtetéssel zárult, hogy kockázatokat jelenthet, ha “érzékeny” kormányzati információk “bizonyos platformokon” hozzáférhetővé válnak.

A miniszter szerint a közösségi médiafelületeken használatos alkalmazások köztudomásúlag hatalmas mennyiségű adatot gyűjtenek és tárolnak a felhasználókról, a velük kapcsolatban lévő más felhasználókról, a felhasznált online tartalmakról, sőt arról is, hogy az egyes használók hol tartózkodnak.

Ezért a hivatali használatú eszközökre csak olyan külső előállítású alkalmazások tölthetők le, amelyeket a kormányzat előzetesen jóváhagyott, és a TikTok nem szerepel ezen a listán.

Kína londoni nagykövetségének nyilatkozata szerint a TikTok hivatali használatának betiltásáról hozott brit kormánydöntés mögött nem tények, hanem politikai indíttatások állnak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.