Kezdőlap Gazdaság Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút
No menu items!

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút

Immár teljes szakaszon használható a Balatoni Bringakör. A 205 kilométeres kerékpárút több mint fele pár esztendő alatt megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. A balatoni térség szempontjából jelentős a kerékpáros turizmus, ezért is támogatja kiemelten a kormány ezeket a fejlesztéseket – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

A hollandok és a dánok után a magyarok kerékpároznak a legtöbbet Európában az Eurobarometer statisztikája alapján, így kiemelt jelentőségű minden, közlekedést és közlekedésbiztonságot elősegítő infrastruktúrafejlesztés. Ezért mérföldkő, hogy immár teljes szakaszon, biztonságosan és korszerűen körbe kerékpározható a Balaton.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára és Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a tavaszi időjárás beálltával letesztelte a tavaly elkészült a Balatoni Bringakört összekötő szakaszt Balatonrendesnél. Ez utóbbi összekötőszakasz 2 kilométer hosszú, amelyből 0,3 km vegyes forgalmú, 1,7 kilométer pedig önálló kerékpárút. A forgalomtechnika felújítása is megvalósult, továbbá a kerékpárúton kiépült egy vasúti átkelő is – részletezte a minisztérium.

Nagy Bálint államtitkár szerint az elmúlt öt évben a 205 kilométeres Balatoni Bringakör több mint a fele megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. Ezzel a két kilométeres szakasszal kibővült, mondhatjuk úgy, hogy körbe ért a balatoni bringakörút.

Révész Máriusz államtitkár a közleményben kiemelte: “végre eljött a pillanat, Balatonrendesnél is kész a kerékpárút. Sokan nem tudják, de ennek a két kilométeres szakasznak az a fontossága, hogy korábban itt megszakadt a kerékpárút, és ezért ki kellett tekerni a főútra a bringásoknak. Itt egy gyönyörű szép erdő is található, két évig tartott a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése, de végül minden rendben van. Sok küzdelem után eljutottunk oda, hogy ez a két kilométeres rész nagyjából 500 millió forint értékben elkészült. Azért ennyi, mert egy fejlett vasúti átvezetést is kapott a terület.”

A bringakör komplex fejlesztése 2019 áprilisában kezdődött a NIF Zrt. beruházásában. A folyamatos beruházásnak köszönhetően tavaly év végén már 114 kilométeren haladhattak korszerűbb, biztonságos utakon a Balaton körül a kerékpárosok. Csupán 2022-ben 14,1 kilométernyi kerékpárút-fejlesztés valósult meg a Balaton körül, amely pedig a térség fejlődését segíti elő.

Országszerte a teljes kerékpározható hálózat hossza 2030-ra megközelítheti a 15 ezer kilométert, biztonságos és kényelmes alternatívát kínálva az egyéni gépjárműhasználattal szemben.(ÉKM)

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.