Kezdőlap Agrár Agrárbiztosítás: szerződések tömegét mondták fel a biztosítók a tavalyi aszály miatt
No menu items!

Agrárbiztosítás: szerződések tömegét mondták fel a biztosítók a tavalyi aszály miatt

Átrendezik az agrárbiztosítások piacát a tavalyi súlyos aszály miatti káreseményeket követő rekordméretű kárkifizetések, ugyanis a biztosítók szerződések tömegét mondták fel ennek következtében – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szövetség adatai szerint a biztosítók tavaly mintegy 52,9 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárt fizettek ki, ami 45 százalékkal haladta meg a 36,4 milliárd forintnyi agrárbiztosítási díjbevételüket.

Póczik András, a FBAMSZ agrárbiztosítási szakértője elmondta: az egyes biztosítók eltérő, gyakran egymással közvetlenül nem összehasonlítható feltételekkel nyújtanak fedezetet különféle káresemények esetén. A feltételek az idén különösen az aszálykárok kapcsán szigorodtak, ami sok esetben bonyolítja a kárelőzmények nyomán felmondott szerződések pótlását.

A közlemény emlékeztet: a termelők már 12 éve élhetnek a biztosítási díjtámogatással, aminek összegét az Agrárminisztérium (AM) az idén 14,3 milliárd forintra emelte. A támogatás feltétele, hogy az addigra megkötött növénybiztosításaik után a támogatást legkésőbb június 9-ig külön igényeljék a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben.

Az igénylés benyújtására még másfél hónap áll rendelkezésre, ezért az új, idei évre vonatkozó biztosítás megkötését semmiképpen nem érdemes az utolsó hetekre hagyni - figyelmeztet a szakértő.

A támogatott mezőgazdasági biztosításokat négy biztosító (az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító) biztosítási termékei közül választhatják ki a gazdálkodók.

A FBAMSZ ismerteti: a mezőgazdasági díjtámogatási konstrukció vonzó a gazdálkodók számára, mivel magas a várható visszatérítési arány, valamint az érintett biztosítások önrésze csupán 20 százalékos. A megítélt juttatás teljes összegére ugyanakkor csak azok jogosultak, akik a megművelt területük referencia-hozamának legalább 50 százalékára kiterjedő, a káresemény idején már díjjal rendezett biztosítással rendelkeznek, ami nélkül csak a megítélt kárenyhítés feléhez juthatnak hozzá.

A közleményben idézik az Agrárközgazdasági Intézet adatait, amelyek szerint tavaly a növénybiztosítási ágazat adta az agrárbiztosítási díjbevétel 90,4 százalékát. A többi ágazatra nem terjed ki a díjtámogatás, ezt alátámasztja, hogy az állatbiztosítási ágazat részesedése az összes díjbevételből 3,1 százalék volt, a vagyon- és felelősségbiztosítások részaránya 6,5 százalékra csökkent, az erdőbiztosításoké pedig minimális, fél ezrelék alatti szinten maradt.

Az FBAMSZ közleménye szerint a mezőgazdasági biztosítások területén még van tere a fejlődésnek, a statisztikák alapján a hazai gazdálkodók csupán 45 százaléka rendelkezik valamilyen agrárbiztosítással, aszálykárra pedig mintegy 40 százalékuknak van piaci biztosítási fedezete.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...