Kezdőlap Hírek Júliustól jelentősen emelkedik az ápolók bére
No menu items!

Júliustól jelentősen emelkedik az ápolók bére

Illusztráció: MTI/Balázs Attila

Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára sajtótájékoztatón.

Takács Péter elmondta, a háború és a szankciók okozta rendkívüli kiadások ellenére – a kormány korábbi vállalásának megfelelően – folytatódik az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügy egyéb – gazdasági, műszaki, pénzügyi, számviteli – területein dolgozók alapbérének emelése.

A kormány az idei béremelésre 50 milliárd forintot különített el, és az ápolói béremelés közel 84 ezer, a műszaki területen pedig 24 ezer embert érint. Az egészségügyi szolgáltatók erre a célra havonta dolgozónként 57 600 forint béremelésre fordítható támogatási összeget igényelhetnek – tette hozzá.

Takács Péter példaként elmondta, hogy egy 4-6 éve dolgozó, felsőfokú végzettségű (F-kategória) egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 422 550 forintról július 1-jével 498 600 forintra emelkedik, 2010-ben pedig 126 270 forint volt. Egy 19-21 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló jelenlegi bruttó alapbére 493 690 forintról 582 550 forintra emelkedik júliustól, ez 2010-ben 149 150 forint volt – ismertette.

Az államtitkár felidézte, hogy az ápolók bére legutóbb 2022 januárjában nőtt, és a most bejelentett emeléssel 2010-hez képest bruttó alapbérük átlagosan négyszeresére emelkedik. A kormány tervei szerint a béremelés jövő év márciusában “egy nagyobb lépéssel” folytatódik – emelte ki. “Ezzel a kormány eléri, hogy az orvosok és a szakápolók közötti bérolló ne nyíljon tovább” – fogalmazott Takács Péter.

Emlékeztetett: a kormány végrehajtotta az orvoskamarával korábban megkötött béremelési megállapodás utolsó lépését is, így az orvosoknak ez év elejétől újabb 11 százalékkal emelkedett a bére.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lassan kilábalhat a bérgyártás a pandémia utáni krízisből

Online platform segíti a magyar gyártóvállalkozások partnerkeresését.

Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust

Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az évente emelkedő látogatószám.

Rekordot ért el a vállalati felvásárlások értéke Magyarországon tavaly

A vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) összértéke rekordértékre nőtt tavaly Magyarországon: a 110 tranzakció becsült értéke összesen 9 milliárd dollár volt. Az ügyletek száma az előző évhez képest gyakorlatilag stagnált, azonban kalkulált összértékük majdnem 40 százalékpontos növekedéssel rekordot döntött az EY elemzésében vizsgált 2010 és 2024 közötti időszakot tekintve.

Fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság

Fesztiválok, taxik, szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban, cél az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásának vizsgálata, a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése.
Hirdetés

Hírek

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.