Kezdőlap Ingatlan MNB: alacsony az aktivitás az ingatlanpiacon
No menu items!

MNB: alacsony az aktivitás az ingatlanpiacon

Az ingatlanpiacon idén az első negyedévben visszaesett mind az adásvételek száma, mind a hitelezés volumene, ez az alacsony piaci aktivitás pedig kihat a lakáspiac kínálati oldalára is – mondta a Magyar Nemzeti Bank osztályvezetője.

Winkler Sándor a jegybank májusi lakáspiaci jelentése alapján közölte, 2022-ben Magyarországon 142 ezer ingatlan-adásvétel történt, ami 19 százalékos csökkenés 2021-hez képest. Elsősorban a tavalyi negyedik negyedévtől következett be egy nagyobb, 36 százalékos éves szintű visszaesés, az alacsony piaci aktivitás pedig kitartott idén az év elején is: az első negyedévben az ingatlan-adásvételek száma 43 százalékkal csökkent 2022 azonos időszakához képest.

Az MNB osztályvezetője szerint a kereslet visszaesésében szerepet játszik a bizonytalan gazdasági kilátások miatti kivárás a piacon, a korábbi években kialakult magas árszint és a csökkenő hitelezés is.

Winkler Sándor

Utóbbiról elmondta, idén márciusban éves összevetésben 69 százalékkal csökkent a kihelyezett lakáshitelek volumene. Ezen belül az új lakás vásárlására, építésére felvett lakáshiteleknél tapasztalták a legnagyobb, több mint 80 százalékos visszaesést. Ebben az Nhp Zöld otthon program okozta magas bázis is szerepet játszott – jegyezte meg.

Winkler Sándor kiemelte, a lakáspiacot és a lakáshitelezési piacot jellemző  csökkenő kereslet és mérséklődő aktivitás az EU-tagállamok széles körében is megfigyelhető, így a magyarországi folyamatok illeszkednek az európai tendenciákba.

Példaként említette, hogy a visegrádi országok többségében a magyarországihoz hasonlóan, 60 százalékot meghaladóan csökkent a lakáshitel kibocsátás 2023 elején.

Közölte, a csökkenő kereslet kihatott a lakáspiaci árakra: az MNB lakásárindexe alapján tavaly a negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkentek országos átlagban a lakásárak. Budapesten 1,1, a vidéki városokban 2,9, a községekben 6,6 százalékos lakásár-csökkenést mértek. Az ingatlanközvetítők tranzakciós adatai alapján azt látják, hogy idén az első negyedévben már enyhén emelkedhettek országos átlagban az árak, Budapesten azonban továbbra is 1 százalékos csökkenést jeleznek az adatok. Az enyhén csökkenő lakáspiaci árszint következtében enyhült a lakásárak gazdasági fundamentumokhoz viszonyított felülértékeltsége – mondta a szakember.

Winkler Sándor úgy vélte, az alacsony piaci aktivitás kihat a lakáspiac kínálati oldalára is. Az építőipart és a lakásfejlesztéseket egyre inkább a kereslet hiánya veti vissza.

Tavaly az országban mintegy 20 500 újépítésű lakóingatlant adtak át, ez azonban csak nagyon enyhe növekedés 2021-hez képest.

Közölte, a visegrádi országok lakásállomány-arányos építési szintjét tekintve Lengyelországban 1,6 százalékos, Szlovákiában és Csehországban 1 és 0,8 százalékos a lakásállomány megújulási aránya, míg Magyarországon a lakásállomány arányában csak 0,45 százaléknyi újépítésű lakást adtak át. Ráadásul ez az alacsony kínálati szint idén is fennmaradhat, mivel az első negyedéves adatok alapján mintegy 20 százalékkal csökkent az átadott újépítésű lakások száma. A piaci szereplők pedig a 2022-es adathoz képest is kevesebb új lakás átadásával számolnak 2023-ra.

Winkler Sándor pozitívumként említette, hogy folyamatosan bővül a már építési engedéllyel rendelkező, de még el nem indított társasházi lakásprojektek száma, mindez pedig a kereslet visszatérése esetén növekedési tartalékot is jelenthet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás