Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Lázár János: vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési...
No menu items!

Lázár János: vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium

Tízéves, a pályafelújítására és új járművek beszerzésére is kiterjedő vasútfejlesztési programot terjeszt a kormány elé az Építési és Közlekedési Minisztérium. A cél, hogy tíz év alatt, lépésről-lépésre, a fontos feladatokra fókuszálva történjen meg az elöregedett pályahálózat és a járműpark korszerűsítése. Ezt Lázár János tárcavezető mondta a Rádió7 Közös nevező című műsorában csütörtökön.

Magyarországon a tömegközlekedésben az első helyen a kötött pálya áll. Budapesten a HÉV-vonalak – a pálya és a járművek – korszerűsítésére van szükség, fejleszteni kell a nagyobb városok közötti vasúti összeköttetést és az országon átmenő, valamint a megye- és járási központokban a ráhordó vonalakat. Ehhez csatlakozva pedig a Volánnak kell biztosítania az eljutást a kötöttpályás csatlakozásig – sorolta a feladatokat a miniszter.

Lázár János hangsúlyozta, ehhez beruházásokra, valamint saját vasúti járműiparra van szükség. Ez azonban olyan terület, amelybe érdemes invesztálni, hiszen 5 millió ember közlekedéséről van szó, másrészt egy új iparág is felépíthető.

Jelenleg nincs pénz a költségvetésben a vasúti konszolidációs és fejlesztő munkára. Uniós források bevonásával és akár pénzpiaci eszközökkel előteremthető lenne a szükséges összeg, amelynek nagysága elérheti a 6 ezer milliárd forintot. Addig azonban a balesetmentes napi működés biztosítása a cél – közölte.

Az elmúlt egy esztendőben nemcsak a késések aránya nőtt, hanem annak kockázata is, hogy baleset következzen be – mondta a miniszter, elnézést kérve azoktól, akik a közelmúltban balesetet szenvedtek vagy akiknek a késések, kimaradások okoztak kellemetlenséget.

Lázár János kifejtette, a járvány alatt jelentősen visszaesett az utasszám, de az utóbbi fél évben érdemben nőtt a tömegközlekedés iránti igény. 2022-ben a kormány úgy döntött, a vasúti közlekedésben a főváros környékére koncentrálja az erőforrásokat, ehhez pedig munkaerőre van szükség, 100-150 ember is sokat számít. A balesetmentes közlekedés biztosítása mellett részben a személyi erőforrások átcsoportosítása az oka annak, hogy augusztustól tíz mellékvonalon szünetel a vasúti közlekedés.

A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, a szocialista kormányok vonalbezárásaival szemben most biztosított az utasok közlekedése, a vonatpótlóbuszok akkor és ott viszik el őket céljukhoz, ahol és amikor korábban a vonat tette.

A Budapest-Belgrád vasútvonal 2,2 milliárd dollár értékű fejlesztése kiemelt fontosságú a teherszállítás szempontjából, ahogy a nyugat-keleti átmenőforgalom feltételeinek javítása is, ahol Budapest jelenti a szűk keresztmetszetet. A déli körvasút építése ugyan beleütközött a 11. kerületi polgárok tiltakozásába, de a kormányzat nyitott a kompromisszumra – például a zajcsillapításban -, magából a programból azonban nem engedhet, az ország szempontjait budapesti politikai csaták nem írhatják felül.

A KRESZ-módosításról szólva a miniszter kifejtette, a szabályok utolsó nagy változása 2009-ben történt, azóta sokkal többen, többet és többféleképpen használják az utakat, új közlekedési formák, elektromos kerékpárok, rollerek jelentek meg. A módosítást széles körű egyeztetés előzi majd meg, minden javaslatot meghallgatnak, a legfontosabb szempont a védtelen közlekedők, a gyalogosok és kerékpárosok érdekeinek védelme lesz.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése kiemelt fontosságú mindkét ország számára - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára, miután kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Wu Jianggal, Shandong Dihao International Investment Limited Company képviselőjével a szaktárca tájékoztatása szerint.

Az egyéni vállalkozók, őstermelők is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.

Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések