Kezdőlap Gazdaság 40 milliós bírság: a hatóságok lecsapnak az Elf Bar forgalmazókra
No menu items!

40 milliós bírság: a hatóságok lecsapnak az Elf Bar forgalmazókra

A GVH a maximálisan kiróható csaknem 40 millió forintos bírsággal sújtott egy szlovák webáruházat, amiért megtévesztően azt sugallta, hogy legálisan rendelhetők tőle Magyarországra e-cigaretta és Elf Bar termékek – a versenyhatóság hétfői közleményében jelentette be.

A GVH felidézte: az Elf Bar egy többféle ízben elérhető, nikotinos vagy nikotinmentes folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz.

A GVH tavaly nyáron két szlovák webáruházzal szemben indított vizsgálatot, amelyek e-cigarettákat, illetve Elf Bar termékeket forgalmaztak magyar nyelvű weboldalaikon. A versenyhatóság az ideiglenes intézkedés eszközével élve azonnal elrendelte a webáruházak lekapcsolását az ügyek lezárulásáig.

Az eljárások közül az első tavaly év végén a lehető legmagasabb bírság kiszabásával végződött, míg a másik webáruház ügyében most született döntés. A vizsgálat feltárta, hogy a vállalkozás szintén megtévesztően keltette a magyar fogyasztókban azt a benyomást, hogy termékei jogszerűen forgalmazhatók.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint kijelentette: “a cég egyértelmű ágazati szabályokat és forgalmazási tilalmakat sértett meg, ráadásul a magatartása részben gyermekeket és fiatalkorúakat – vagyis sérülékenyebb fogyasztói kört – célzott meg, arról nem beszélve, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása szerint a szóban forgó termékek egészségkárosító hatásúak lehetnek”.

A GVH Versenytanácsa a kiszabható maximális bírságot, 38,7 millió forintot rótt ki a szlovákiai Párkányban bejegyzett Bensons Europe s.r.o.-ra. A vállalkozás egyébként már az eljárás során is  3 millió forintos bírságot “gyűjtött be”, mert többszöri felhívásra sem tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének, amivel akadályozta a hatósági munkát.

A GVH a vizsgálat során azért is szankcionálta a céget mert az az ideiglenes intézkedést megkerülve, a Magyarországon lekapcsolt tárhelyről egy másik szolgáltatóhoz átirányítva folytatta tovább a webáruház működtetését. A hatóság emiatt mind a vállalkozásra, mind annak ügyvezetőjére naponta növekvő mértékű végrehajtási bírságot szabott ki, amelynek hatására a cég végül leállította a honlapot.

A közleményben Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke arról beszélt, hogy “a NAV szigorúan ellenőrzi az Elf Bar illegális kereskedelmét, és eddig több száz akciót is szervezett, hogy a speciális dohánygyártmányt kiszűrje a piacról. Az eddigi eredmények mérlege több mint 160 millió forintnyi lefoglalt áru és 20 millió forint bírság”.

Bíró Marcell, az SZTFH elnöke emlékeztetett arra, hogy “a fiatalkorúak egészségének a védelmére hozták létre a tavalyi iskolakezdésre az SZTFH kezdeményezésére a Gazdasági Versenyhivatallal, a Belügyminisztériummal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, az Országos Rendőr-főkapitánysággal és a Kopp Mária Intézettel az Elf Bar ellenes koalíciót.

A szigorú, összehangolt fellépésnek köszönhetően az iskolák és közintézmények környékéről sikerült kiszorítani ezt az illegális tevékenységet, de az online térben még hatékonyabb,  további sikeres akciókban érdekeltek” – mondta.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.