Hirdetés
Kezdőlap Autó Jelentősen nőtt a Hankook gumiabroncsgyártó bevétele és üzemi eredménye a második negyedévben
No menu items!

Jelentősen nőtt a Hankook gumiabroncsgyártó bevétele és üzemi eredménye a második negyedévben

A Hankook gumigyárban a cégvezetés egyoldalúan felfüggesztette a szakszervezettel folytatott bértárgyalásokat

A Hankook gumiabroncsgyártó második negyedévben elért árbevétele 11 százalékkal, üzemi eredménye pedig 41,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

A Hankook gumiabroncsgyártó a globális konszolidált pénzügyi eredmények alapján 2263,4 milliárd dél-koreai won (körülbelül 1 580,8 millió euró) értékű árbevételt, valamint 248,2 milliárd dél-koreai won (körülbelül 173,3 millió euró) üzemi eredményt jelentett 2023 második negyedévére.

A Hankook márkastratégiája a nagy hozzáadott értékű termékek bővítésére és az elektromos gumiabroncs-iparban való piaci részesedés növelésére összpontosít, ami jelentős piaci részesedést eredményezett a vállalat számára – olvasható a cég közleményében.
Ahogy a stabil félvezető-ellátásnak köszönhetően bővült a járműgyártás, az első szerelésű (OE) gumiabroncsok kínálata is világszinten emelkedett. Emellett a főbb piacokon a nagy forgalmazói készletek miatti keresletcsökkenés ellenére, a csereabroncsok értékesítése meghaladta a piaci keresletet. Továbbá a nyereségesség is javult a nyersanyagköltségek és a fuvarozási díjak stabilizálódásának köszönhetően.
A nagy hozzáadott értékű 18 colos és annál nagyobb személygépjármű-gumiabroncsok értékesítési aránya 43,6 százalékot ért el, ez 4,5 százalékpontos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A csereabroncsok és az első szerelésű (OE) abroncsok értékesítése a főbb piacokon – mint Európa, Észak-Amerika és Kína – megnőtt, megalapozva ezzel a globális növekedést.

A Hankook a második negyedévben Koreában piacra dobta az “iON evo” és az “iON evo SUV” termékeket, ezzel teljessé téve az elektromos járművekhez készült gumiabroncsok választékát – beleértve a négyévszakos, a nyári, a téli és a nagy teljesítményű gumiabroncsokat. Kínában, a világ legnagyobb elektromos járműpiacán, a prémium gyártó az “iON evo” és az egész évben használható “iON ST AS” terméket is bevezette, tovább erősítve jelenlétét és versenyképességét a globális piacon.

Bár a globális gazdasági bizonytalanság az év második felében is fennáll, a Hankook a minőségbeli növekedésre koncentrál. A vállalat célja, hogy 45 százalékra emelje a 18 colos és annál nagyobb abroncsok értékesítési arányát, emellett folytatja a vezető autógyártókkal való együttműködés fejlesztését, valamint piaci szerepének erősítését az elektromos járművek területén.

A cél, hogy az elektromos járművekhez készült gumiabroncsok 20 százalékos részesedést érjenek el az eredeti felszerelésű személygépjármű- és könnyű haszongépjármű-gumiabroncsok teljes piacán belül – írja a Hankook közleményében.

A Hankook Tire radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok, valamint a motorsport számára (körversenyekhez/utcai versenyekhez/ralikhoz).

A Hankook Tire több mint 160 országba szállítja termékeit, és világszinten hozzávetőlegesen 20 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg mintegy 3000 alkalmazottat foglalkoztat, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A harmadik beruházási ütem 2015 tavaszán fejeződött be, ezzel a magyar gyár éves gyártókapacitása 19 millióra nőtt. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is – áll a Hankook közleményében.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Virtuális valóság-alapú képzést indítanak ápolók számára Bécsben

A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Hírek

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...