Kezdőlap Tőzsde Hatszorosára nőtt a Waberer's nettó eredménye a második negyedévben
No menu items!

Hatszorosára nőtt a Waberer’s nettó eredménye a második negyedévben

A Waberer’s International Nyrt. 175,9 millió euró árbevételt ért el a második negyedévben, ami 1,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 2,5 millió euróról 15,1 millió euróra emelkedett – tette közzé a szállítmányozó társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az első féléves eredmények alapján a menedzsment megemelte a társaság eredményvárakozását (EBIT) 33 millió euróról a 37-40 millió euró közötti sávba.

 A tájékoztatás szerint a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 26,1 százalékkal, 27,4 millió euróra nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Az idei első hat hónapban a csoport árbevétele 352,6 millió euró volt, 6,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A nettó eredmény hatszorosára emelkedett, 25,5 millió euró lett, míg egy évvel korábban 4,2 millió euró volt. Ugyanebben az időszakban az EBITDA 34,2 százalékkal 51,0 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 38,0 millió euróról.

A megemelt EBIT-várakozások nem tartalmazza az áprilisban bejelentett egyik tehergépjármű-gyártó céggel kötött peren kívüli egyezség egyszeri pozitív pénzügyi hatását – idézte a közlemény Barna Zsolt elnök-vezérigazgatót.

 A cégvezető a jelentésben kiemelte: az árbevételnél is nagyobb ütemben javuló eredményesség mögött a hatékonyság növekedése, a minőségi logisztikai szolgáltatások iránti növekvő piaci igény, valamint a kiemelt ügyfelek igényeire testreszabott szolgáltatásokra épülő stratégia áll.

A vállalat folyamatosan dolgozik azon, hogy a jövőben tovább tudja diverzifikálni tevékenységét, és olyan további növekedési lehetőséggel rendelkező piaci szegmensekbe lépjen be, mint a vasúti és a tengeri szállítmányozás vagy a régiós országok logisztikai piaca.

A Waberer’s célja, hogy a jelentősen bővülő hazai vidéki ipari központok logisztikai kiszolgálásába is még jobban bekapcsolódjon, és regionális szinten is meghatározó vállalattá fejlődjön a komplex logisztikai szolgáltatók között – idézte a közlemény a cégvezetőt.

A társaság három üzletága közül a nemzetközi fuvarozási szegmens (ITS) első féléves árbevétele 7,3 százalékkal 218,8 millió euróra nőtt.

A regionális kontrakt logisztika szegmens (RCL) árbevétele 2,5 százalékkal bővült 101,6 millió euróra az első fél évben a visszaeső kiskereskedelmi forgalom miatt csökkenő megrendelési volumenek ellenére. A cég közlése szerint ezt a járművek fogyasztáscsökkentésével valamint felszabaduló raktárkapacitások új ügyfelekkel történő megtöltésével, a gyártástámogató logisztikai tevékenység, továbbá a konténerszállító terület javuló teljesítményével ellensúlyozták.

A biztosítási szegmens árbevétele az első fél évben 8,9 százalékkal 39,6 millió euróra emelkedett, miközben az alacsony kárhányad, valamint a kedvező kamatkörnyezet hatására magasabb pénzügyi eredmény mellett tovább tudta javítani teljesítményét.

A Waberer’s részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek. Tőzsdezárás előtt egy órával a részvényt 2200 forinton jegyezték, pénteki értékénél 2,3 százalékkal magasabban. Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb árfolyama 2310 forint, a legalacsonyabb 1710 forint volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Évente 86 liter párlatot szabad főzni jövedékiadó-mentesen

Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik.

Bécs zöld titkai, amiket még a helyiek sem mindig ismernek

A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot
Hirdetés

Hírek

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.