Kezdőlap Gazdaság KIM: kiemelten támogatja és védi a kormány a magyar szabadalmakat
No menu items!

KIM: kiemelten támogatja és védi a kormány a magyar szabadalmakat

Idén összesen 500 millió forintos keretösszeget biztosít a kormány szellemi alkotások magyarországi és külföldi levédésére; hazai vállalkozásoknak, egyetemeknek, kutatóintézeteknek és magánszemélyeknek. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy a kevésbé tőkeerős hazai szereplők is lehetőséget kapjanak az iparjogvédelmi aktivitásuk növelésére, elősegítve termékük hatékony hasznosulását, akár a nemzetközi piacokon is.

Magyarország új innovációs stratégiájának, a Neumann János Programnak egyik legfontosabb eleme a magyar szabadalmak számának növelése. Ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a szellemitulajdon-védelem eszköztárának tudatos, versenyképességet erősítő, minél szélesebb körű alkalmazásának támogatására. Magyarországon folyamatosan nő azon vállalkozások száma, amelyek tudatosan figyelnek a szellemitulajdon-védelemre, és valamilyen formában oltalmat kérnek az általuk kidolgozott termékre vagy technológiára. A kormány stratégiai célja, hogy a magyar szabadalmak száma 2030-ra megduplázódjon – írta közleményben a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

Ennek a célkitűzésnek az elérését szolgálják a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által újra meghirdetett “Iparjog” pályázati felhívások. A rendelkezésre álló 500 millió forintos keretösszegből 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni a szabadalommal, használatiminta-oltalommal, növényfajta-oltalommal, formatervezési mintaoltalommal, védjegyoltalommal kapcsolatos bejelentések során felmerülő költségekre (ideértve például az iparjogvédelmi tanácsadás, az ügyvivői szolgáltatás, valamint a hatósági díjak költségét) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) elindított eljárásokat követően. A támogatási összeg kedvezményezettenként legfeljebb 7,5 millió forint .

Az iparjogvédelmi aktivitás erősítését szolgálja továbbá egy jelentős díjkedvezmény is. 2024-től a mikro-, kis- és középvállalkozások, a felsőoktatási intézmények, a kutatóintézetek, valamint a magánszemélyek 75 százalékos díjkedvezményben részesülnek a szabadalmak bejelentési és fenntartási díjaiból.

A pályázatokkal kapcsolatos részletek már elérhetők az NHFIH honlapján. A 2020-1.1.3-IPARJOG kódszámú pályázaton vállalkozások, egyetemek és más szervezetek kutatóhelyei, a 2021-1.1.1-IPARJOG kódszámú pályázaton pedig természetes személyek igényelhetnek támogatást szellemi tulajdonuk védelméhez – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,