Hirdetés
Kezdőlap Hírek Jól teljesített a BÉT, új történelmi csúcson az OTP 
No menu items!

Jól teljesített a BÉT, új történelmi csúcson az OTP 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,65 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 40 945,47 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 15,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a BUX-index továbbra is felülteljesítő a nyugat-európai és az amerikai piacokhoz képest. A vezető részvények közül a Richter volt az éllovas közel 2 százalékos emelkedésével. A több mint 0,9 százalékkal erősödő OTP pedig 11 810 forinttal új történelmi csúcsot állított fel, ami kifejezetten pozitív folytatást vetít előre.

Kiss Nicholas
Kiss Nicholas

A Mollal kapcsolatban kiemelte, hogy hétfőn este fontos hírek érkeztek, a novemberi finomítói marzsok rendkívül jók lettek, emellett a régóta “szenvedő” petrolkémiai marzsok is. Ez az olajpapír keddi árfolyammozgásában még nem látszott: mínuszban indította a napot, végül fél százalékos pluszban zárt, amivel a leggyengébb teljesítményt nyújtotta a négy nagy blue chip közül.

A Magyar Telekommal kapcsolatban a kereskedés vége felé érkezett fontos hír, miszerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a jövő évi vártnál korábban, illetve a vártnál alacsonyabb összegért hosszabbította meg a vállalat kulcsfontosságú frekvenciahasználati jogosultságát, ami a fair értékben 10-20-30 forintos emelkedést is okozhat – mondta a részvényelemző.

A Mol 16 forinttal, 0,50 százalékkal 3206 forintra erősödött, 3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,94 százalékkal 11 810 forintra nőtt, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,67 százalékkal 454 forintra emelkedett, forgalma 504,1 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 110 forinttal, 1,95 százalékkal 5760 forintra nőtt, forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3930,05 ponton zárt kedden, ez 40,41 pontos, 1,02 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.